Egyszer megláttam a fényt. Nem akármilyen fényt, hanem a Fényt! Tudjátok, azt a fajta fényt, amit Buddha láthatott, mikor a fa alatt meditálva elérte a megvilágosodást. Igen, azt a fényt. Egy nagy, négyzet alakú valamiből jött, forgószélként ragadott magával és hirtelen rádöbbentem, hogy attól a pillanattól kezdve mindörökké PC-játékos leszek.
Miközben próbáltam feldolgozni ezt az élményt, a vele járó ajándékokat élveztem, mint amilyen a Doom, és a Quake volt. Az, hogy belső nézetből irányíthattam egy karaktert és kemény túlerő ellen küzdve szörnyekre lövöldözhettem, kozmikus igazságot fedett fel előttem: mindig is az FPS lesz a kedvenc műfajom. De valami hiányzott és amíg meg nem érkezett, addig nem is tudtam, mi lehet az. Az FPS játékok megtestesült legendája, mítosza vagy megváltója.
Egyértelműen minden idők legjobb FPS-éről beszélek, a Half-Life-ról. Fantasztikus grafikájával, történetével, karaktereivel, szinkronjával és játékmenetével sohasem engedte, hogy kizuhanj a karakterből. Az FPS jövője elrendeltetettnek tűnt… egészen mostanáig.
A Half-Life fejlesztője, a Valve meghatározta, hogy hogyan kellene elkészíteni egy sztori-alapú lövöldét, és a többi cég kiváló teljesítménnyel követte az útmutatást. Olyan játékok bizonyítják ezt, mint a Halo vagy a Deus Ex, vagy épp a még nagyobb legendává növekedett Half-Life 2(a történelem legmagasabbra értékelt játéka) és sokan mások. Mostanra az FPS az egyik vezető műfajjá vált és kompetitív téren is jól teljesített az olyan címekkel, mint a a Counter Strike és a Call of Duty (még az elsők), amelyek éveken át vitték az FPS játékok fáklyáját.
Azonban a játékipar egy másik szegletében ébredezni kezdett a gonosz, kétségbeesetten várta, hogy akkor csaphasson le ránk, amikor teljesen felkészületlenek leszünk. Ismered és jobban gyűlölöd, mint Justin Biebert. Vagy legalábbis közel ugyanannyira. Elérkezett a konzoljátékok kora!
A piac az addigitól eltérő irányba indult tovább, az új nemzedék belépett ugyan a játékok nagyszerű világába, de különösmód jobban kedvelte a konzolokat, mint az újra meg újra erősebbé váló PC-ket. A játékkészítő cégek pánikba estek, ki kellett nyúlniuk az új vásárlóerő felé és ki kellett elégíteniük az új igényeket — de hogyan alkothattak volna olyan játékot, amely elég kielégítő, elég egyszerű és elég jól néz ki ahhoz, hogy kielégítse az új szemléletű vásárlókat? S vajon a többi játék követni fogja?
Később megérkezett a válasz, a csapás, amely ma is kísért engem és fajtámat. Egyike a valaha készített legkevésbé innovatív, átélhető és kihívó, ugyanakkor túlhájpolt és túlértékelt (bocs a szóért) szaroknak, amelyek feltűntek a játékipar történetében. Nem említettem még, hogy mindezek mellett a legkelendőbb franchise lett és mai standardok szerint a legdrágább játékok egyike olyan minőséggel, amely alig éri meg az ára felét? Vagy arról lenne szó, hogy ma már minden FPS ilyen? Az élet kegyetlen, barátaim, emlékezzetek erre!
Arra sem méltó, hogy leírjam a címét, de mégis megteszem: Call of Duty: Modern Warfare 2, és globális méretekben elterjedtté vált. Mint egy nemi betegség, amelyet nem láttál előre (erősen javasolt a védekezés), de pokollá tette az életed.
Alapvetően szemen köpi a feltörekvő, keményen dolgozó játékkészítőket, akik kimelózzák a belüket és olyan mesterműveket alkotnak, amelyek egy nap majd meggyőzik a világot, hogy a játék is lehet művészeti forma.
Az Activision és az Infinity Ward alapvetően annyit tett, hogy drasztikusan megálljt parancsolt a fejlődésnek és évekkel visszavetette a műfajt ahhoz a ponthoz képest, ahol jelen pillanatban tartania kellene. Örömmel elmondom, hogy miért gondolom ezt.
Egyetlen egyszerű szó a titka: CASUAL! Igen, ez a játék annyira alkalmi, hétköznapi szórakozást nyújtó lett, hogy az agyhalottak is könnyedén végigviszik. Kitörölte a képességeid használatának minden apró igényét ahhoz, hogy elérj valamit — és ezáltal eltörölte azt az érzést is, hogy elértél valamit. Kérlek, ne gyere azzal a dumával, hogy kell némi szint meg néhány extra képesség (perk). Mi értelme mindezeknek, ha alig kerül erőfeszítésbe, hogy megszerezd őket? Tényleg kipróbáltam, megutáltam és szeretném, ha eltűnne a Föld felszínéről.
Hogy a fenébe válhattak a lövöldék olyan könnyűvé, hogy már elég csak futni és nyomva tartani a ravaszt, akár célzás nélkül is? Kedves fejlesztők! Láttak már elsülni egy igazi fegyvert? Általában van egy olyan dolog, amit úgy hívunk, hogy VISSZARÚGÁS! Tudják, ez az, ami miatt egy automata sorozat minden egyes kilőtt tölténye más-más irányba repül. Ó, szóval hallottak már róla! Akkor elmagyaráznák, hogy miért tűnt el a játékból? Miért lett az egész annyira egyszerű, hogy a nagyi a délutáni szundikálása közben a bal egérgombon felejtette az ujját és majdnem végigjátszotta az egészet?
Ne lepődj meg, ha meggyőzve magad a jó vásárról és megvéve a játékot már az első körben meglesz az 50, egy futamban elejtett ellenfél. Ez a játék erről szól. Legyen annyi gyilkos sorozatod (killstreak), amennyit csak össze tudsz hozni, szinte mindenféle taktika, ügyesség vagy csapatmunka nélkül. Azon se lepődj meg, ha eltalál egy légicsapás, mert ez is csak egy könnyű módja annak, hogy ingyen cuccot (freebies) szerezz. Mondtam már, hogy az egész csak konzolport? Jól hallottad; ezt az FPS-t elsősorban konzoljátékosoknak készítették. Magyarul ez annyit jelent, hogy átbaszták a PC-s játékosokat.
Az egyjátékos mód? Rövid játéktermi céllövölde (rail shooter), és az MW3-ban ezt már gyakorlatban is megvalósították. Csak éppen több töltény és robbanás találja el a végtelen sorban termelődő ellenfeleket. Ez épp elegendőnek tűnik ahhoz, hogy sokan észre se vegyék az egysíkúságot és mindenféle innováció hiányát.
Ráadásul, itt még nem ér véget a dolog. Minden évben kiadnak egy újabb Call of Duty-t, amely ugyanezt a receptet használja, nem változtat és nem fejlődik sehová. Mindig ugyanaz a régi, újrafeldolgozott cucc marad. Nincs új hangzás, játékmenet vagy grafika. Majdnem elfelejtettem hozzátenni a PC-játékosoknak, hogy a szerverek nem dedikáltak. Szentségtörés!
Vajon nekünk, igazi FPS játékosoknak el kell viselnünk ezt a bánásmódot? El kell tűrnünk, hogy a sok éretlen kiskölyök visítozása a szívbajt hozza ránk a hangszórókon keresztül? El kell tűrnünk a zöldfülűek gránátvetőit és a távcsövek nélkülözését? (Noobtubing és quickscoping, nem nagyon van még magyar megfelelőjük, de ha mégis, akkor légyszi közöld egy hozzászólásban… mindig tanul az ember valami újat — Garcius) Engednünk kellene, hogy valóban alkalmi játék legyen belőle?
Szerintem nem. Nem szabad megengednünk, hogy a kapzsi cégek a minőség igényétől mentes termékekkel árasszanak el, és nem hagyhatjuk, hogy ezek határozzák meg a „mainstream” fogalmát, mert meggyalázzák az újítás szent eszméjét. Egy egész könyvet lehetne írni róla, hogy az ilyesfajta játékok miért teszik tönkre a játékélményt, de nincs ennyi időm. Egyébként is, ki olvasná el?
Jobb, ha vállunkhoz emeljük a fegyvereket, FPS-ben jártas PC-használó társaim, és megmutatjuk a játékosok világának, hogy miért mi vagyunk az igazi elit, és miért a régebbi FPS-ek maradnak minden idők legjobbjai.
Várjuk a Megváltó visszatérését. Elhozza majd nekünk a minőséget egy fantasztikus történet, jól kidolgozott karakterek, emlékezetes pillanatok, illetve megfelelő hanggal és látvánnyal támogatott játékmenet formájában.
Várunk, Istenem, várunk… a Half-Life 3-ra!
—Veritix—
No comments
Trackbacks/Pingbacks