Ha tetszett a Darksiders: Wrath of War, akkor a második részt imádni fogod. Eltekintve a faék egyszerűségű történettől itt minden epikus. A karakterek, a helyszínek és az élmény úgy általában véve olyan szintre emelik a sorozatot, hogy a végén egyedül azon csodálkoztam, mi jöhet még ezután?
Újoncoknak röviden: A Darksiders világában eljött a világvége, menny és pokol összecsapott, az emberiség kihalt. Az apokalipszis lovasai megérkeztek, illetve az első részben még csak az egyikük, Háború (War), és megpróbált rendet rakni. Azonban a Hetedik Pecsét még nem tört meg, és a lovast azért idézik meg, hogy nyakába varrják a világvégét. Tipikusan a tyúk és a tojás esete; eldönthetetlen, hogy az apokalipszis hozza a lovasokat vagy a lovasok az apokalipszist.
Namármost, Háború egy huszárvágással (hmm… pár ezer erőteljes vágással) megoldja a házi feladatát és végül ő maga töri meg a Hetedik Pecsétet, miáltal ugyan hatalmától megfosztva bekasznizzák, társai veszik az adást és üstökösökként sietnek segítségére az égből. Itt ér véget az első rész.
A második ott kezdődik, hogy a haverja, Halál (Death) nagyjából képbe kerül az eseményeket illetően, és utánanéz, hogyan segíthetne Háborúnak. A teljességhez hozzátartozik, hogy mind a négy lovas egy önkezűleg kiirtott faj, a Nefilim (Nephilim) utolsó tagjai, és ez testvéri köteléket képez közöttük, tehát a motiváció adott.
Míg Háború leginkább az „anger management” (legyen haragkezelés; amikor a lobbanékonyságodat próbálod ellenőrzésed alatt tartani) terén mutatott deficitet, addig Halál valahogy nem képes kicsiben gondolkodni. Neki mindig a legnagyobbakat kell piszkálnia és nem kisebb feladatot tűz ki maga elé, minthogy a bro megmentése érdekében eltörli annak állítólagos bűnét. Ha ennyiből nem találtad volna ki; el akarja törölni az apokalipszist, azaz fel szeretné támasztani az emberiséget.
Itt hívom fel a figyelmet a zseniális csavarra; az apokalipszis egyik lovasa, Halál, az egyszemélyes kivégzőosztag azért küzd, hogy életre keltsen egy bolygónyi hatalomtól mentes lényt, akiknek az az egyetlen dolguk a multiverzumban az, hogy csak úgy éljenek, szaporodjanak, bűnözzenek és megszentesüljenek, mindeközben mit se tudjanak arról, mi történik a körülöttük lévő többi világon.
Terve kivitelezéséhez Halálnak el kell látogatnia a Lelkek Kútjához, ám ehhez előbb ki kell derítenie, hol is van ez. A következő lépés a kapu kulcsainak megszerzése, majd a kutat birtokló figura kinyírása és végül a nagy tett. Ezzel kábé leírtam a játék történetét.
Sokkal érdekesebb a világkép, és a konfliktus maga, miszerint Halálnak nem csupán a lovasokat amúgy is gyűlölő népségekkel kell megküzdenie, de még a segítői egy részével is, mivel lépten-nyomon a Romlásba (Corruption) ütközik, amely bárkit megfertőzhet. Segítői pedig akadnak, mert bár mindenki utálja, például az Alkotók (Makers) nem bírják tétlenül nézni, ahogy az általuk teremtett világokat sorra bekebelezi a nyúlós, fekete ragacs, amelyből betegesen sárga kristályok növekednek ki.
Az első „aha” érzés akkor jön, amikor rádöbbensz, hogy már az első rész is tele volt a Romlás nyomaival, csakhogy az alkotók szemfüles módon kihagyták ezt a vonalat. Most lelőttem a poént, de talán így is értékelheted, ha találkozol a dologgal. Az első „hűha” érzést pedig a poszt-apokaliptikus Föld látványa okozza, ami bár ugyanolyan, mint az első részben, valahogy mégis megdöbbentő, mivel előtte dúsan burjánzó természet vett körül, hozzászoktál a látványhoz, és a hirtelen váltás így erősebb hatást gyakorol.
Amúgy, akárcsak az első részben, a világkép itt is elég nagy, úgy 40 órát el lehet mászkálni benne, ami manapság becsületére válik az akció-kaland játékoknak. (Ilyenkor mindig eszembe jut a The Force Unleashed 2, amit kényelmes, szemlélődős játékosként végigtoltam 10 óra alatt. Szégyen.) Természetesen nem ugyanott kell sétálni, ahol Háború már végigment előttünk, hanem újabb dimenziókat ismerünk meg. Megjárjuk a mennyet és a poklot, legalábbis egy részüket, emellett végigharcoljuk a teremtés és a pusztulás létsíkjait is.
A világkép mellett a fejlesztők más újdonságokkal is megpróbálnak lenyűgözni. A karakterfejlesztés már kicsit erpégés lett, kapsz egy jártasságrendszert és pontokat, bár itt megáll a dolog. Van felszerelési listád, tehát az első részben látható equipmentből (főleg a használt tárgyakat tartalmazta és némi extrát) itt inventory (egy rakás felesleges tárggyal) lett. Akkora, hogy mindent begyűjthess, amit csak akarsz.
Márpedig akarsz. Merthogy a legjobb fegyvereknek csak sebzése van meg piros színe, mert ez jelöli, hogy megesznek más tárgyakat és magukévá teszik azok különleges tulajdonságait. Nem véletlenszerűen, tehát ha ügyesen eteted a Megszállt fegyvert (Possessed Weapon), akkor jóval hasznosabb cuccokat alkothatsz, mint amit bármelyik kovács össze tud kalapálni neked. Jobbakat, mint a nevesített fegyverek, amelyeknek így nem is marad más jelentősége, minthogy színesítik a világképet.
A régi maradt a játékmenet, a hangulat és az, hogy a különböző ellenfelek különböző közelharci taktikákat igényelnek. Még pisztolyt is kapsz, de nem lesz olyan hangsúlyos, mint az első részben. Viszont a taktikázási lehetőségeidet jelentősen megnöveli a jártasságaid száma. Egy részük a harci képességeidet hivatott erősíteni, míg a másik oldalon a mágia áll, amellyel idézhetsz és támadhatsz, illetve megvédheted magad.
Mindezek kiokoskodása és kombinálása nem nagy kunszt; igazából itt bukkan fel a játék egyetlen olyan hibája, amit említésre érdemesnek tartok. Túl könnyű. Tipikusan a jó szabályrendszer és a sok lehetőség kombinációjának hibája ez, ami abban rejlik, hogy ha rátapintasz a lényegi pontokra, a karaktered legyőzhetetlenné válik.
Ilyen lényegi pontok a „Health on Crit”, a „Health per Kill” és magasabb szinten a „Health Steal” képességek a fegyverekben. Meg a „Health per Execution” tulajdonság a talizmánodban. Mint a legtöbb akciójátékban, itt is igaz, hogy ha van utánpótlásod életerőből, akkor nem marad más gondod, mint ügyesen ugrálni, kitérni a támadások elől és a megfelelő pillanatban visszaütni. Figyeld az ellenfelek mozgását, és hamar rájössz, hogy kit mikor és hogyan lehet megütni.
Őszintén megvallva egészen addig csak dicsérni tudtam a játékot, amíg le nem írtam mindezt. A gótikus fantasy világkép magával ragadó, az események simán lekötnek egy ideig, és a taktikai harc mellett a feladványok is igényelnek egy kis agymunkát, de eljön a pillanat, amikor mindez már kevés és semmi sem okoz megerőltetést. A főfőfőgonosz is csak néhány ugrás meg ütés, öt perc könnyed vagdalkozás, azután vége.
Ugyanakkor, hozzá kell tegyem, hogy mindez nem von le a játék epikus jellegéből. Csak azt nem tudom kitalálni, hogy ha minden szálat elvarrtak, akkor mi lesz még a folytatásban?
—Garcius—
Cím: Darksiders II: Death Lives
Kiadó: THQ
Fejlesztő: Vigil Games
Honlap: http://www.thq.com/us/darksiders2/pc
Stílus: akció-kaland, akció-RPG
Ami tetszett:
gótikus fantasy
változatos ellenfelek
epikus összhatás
Ami nem:
túl könnyű
No comments
Trackbacks/Pingbacks