Play harder

Diablo III

A harmadik részek valahogy nehezen jelennek meg. A Fallout 3-ra tíz évet kellett várnia a rajongóknak, a Doom 3-ra hasonlóképpen. A Diablo III mindkettőre rávert még három évet, hátha a várakozás felfokozza az étvágyat.

01Tehát tizenhárom évet vártunk rá, de sokak kedvenc kattintgatós-szörnyirtós játékának harmadik része végül megérkezett. A késés több oka közül az egyik legfontosabb, hogy háromszor is újraírták a játékot. Nem csoda, hiszen 2001-ben kezdték fejleszteni, és azóta bizony sokat fejlődött a technika.

Arról nem is szólva, hogy bár jól titokban tartották, de a második rész fejlődési rendszere egy kalapnyit sem ért. A többutas fejlődési lehetőség valójában minden egyes karakternél majdnem egyutas volt, hiszen a játékot csak a leghatékonyabb karakterekkel lehetett végigjátszani. Csupán az utóbbi néhány évben alakították át a rendszert úgy, hogy a jártasságok erősítsék is egymást.

Ennek ellenére a második rész sikeres volt, ezáltal szépen megágyazott a harmadik résznek. A hatalmas rajongóbázist jelzi, hogy az első héten 6,3 millió darabot adtak el belőle, amivel minden PC-s rekordot megdöntött — hozzátenném, szerintem jól megérdemelten.

A játék ugyanis rendkívül jól sikerült, a grafikától a jártasságrendszerig sok mindent át- és újragondoltak. Nem unalmas újrajátszani a különböző nehézségi fokozatokon, mert hol a szörnyek, hol a varázslatok jelentenek mindig új kihívásokat és felfedezni valót. Normál fokozaton az ember még nézelődik, végigolvassa a történetet, a nightmare és hell szinteken pedig lassan egyre nagyobb szerepet kap a tulajdonságokkal és a felszereléssel való taktikázás.

03A karakterek fejlődését teljesen átalakították az előző részhez képest. Kivették a kezünkből a tulajdonságpontok pakolgatásának lehetőségét, amelynek a fent említett okból amúgy sem volt sok értelme, és cserébe kaptunk egy szintfüggő jártasságrendszert mindenféle módosító rúnákkal, amelyeknek a segítségével több száz kombinációt lehet kialakítani. Ezekből kell kiválasztani néhányat, amelyet épp aktuálisan használni akarsz. Választásod bármikor felülbírálhatod és átvariálhatod a használt kombinációt, így sohasem fogod „elrontani” a karaktered, mert alkalmazkodhatsz a különféle helyzetekhez.

Eltűntek az azonosító (Identify) és teleportáló (Town Portal) varázslatok, ahogyan a Horradric Cube és a Gamble lehetősége is lényegében minden mással együtt, amivel régen az ember az idő nagy részét töltötte. Cserébe kaptunk fejleszthető kovácsot (Blacksmith) és ékkövest (Jeweler), akik végig elkísérnek és egyre jobb tárgyakat képesek készíteni az összegyűjtött alapanyagokból… és persze a hegynyi pénzből, ami gyakorlatilag mindenhez kell, amit a játékban csinálunk.

A többjátékos mód is teljesen átalakult: a townportal és a PvP hiányától kezdve a saját zsákmányig minden megváltozott, de maximálisan az előnyére. Bár már csak négy játékos léphet be egy játékba, ennek mikéntje jelentősen leegyszerűsödött, és a bejelentkezés után fél perccel már játszhatunk is bárkivel, aki a barátlistánkon szerepel.

Muszáj ideszúrni, hogy a játék kódolásának hibájából „public game” módban (az úgynevezett nyitott játékba bárki beléphet) kifoszthatják azt a karaktert, amelyikkel éppen játszol. Ez meglehetősen kellemetlen, ha már beszerezted a karaktered számára fontos tárgyakat és mindenképpen olyan probléma, amit a fejlesztőknek még meg kell célozniuk.

04Nem akarom túlragozni a játék leírását, hiszen nagyon könnyű beletanulni az alapokba, a többi meg szinte megy magától. A lényeg annyi, hogy bár harc közben gyakorlatilag a Diablo II-vel játszunk szebb csomagolásban, a csatán kívül teljesen új, az előző résztől számtalan ponton eltérő játékot kaptunk. Elmondhatjuk, hogy amiért szerettük a második részt, azt meghagyták, ami miatt pedig a fogunkat szívtuk, azt kiszedték, illetve átalakították.

És most jöjjön a feketeleves! Bár a játék a WoWhoz és a Starcrafthoz hasonlóan szintén a Battle.neten keresztül működik (sajnos még egyjátékos módban is), nem sikerült a fejlesztőknek a másik két játékhoz hasonló szintű szoftvert alkotniuk. Az egy dolog, hogy a több hónapos zárt béta, és a pár napos nyílt béta / stressz-teszt után a Blizzard képtelen volt úgy útjára bocsátani a játékot, hogy az teljes mértékben működjön, illetve ne szívjon vele azóta is a jónép több tucat hibakódot böngészve. Viszont az megbocsáthatatlan hogy egy programozói szarvashiba folytán a nyílt játékba (public game) belépők karaktereit nem egyszer kipucolták, autentikátor ide, vagy oda. Ugyancsak szép baklövés, hogy az EU szervert rendszeresen órákra lekapcsolják, gyakorlatilag minden délután.

Azonban, mindez korántsem számít annyira, mint egy bizonyos, jóval mélyebben gyökerező probléma. Hogy megértsük, mi a baj a játékkal, vissza kell mennünk a Diablo II-höz, és emlékeznünk kell arra, miért is töltöttünk el előtte annyi időt. A válasz pedig a kihívás.

Emlékszünk arra, micsoda munka volt összepakolni egy javazon-t, hogy a Cow level-en, Ethereal Titan’s Revenge-t használva (zod rúnával) egy lövéssel lepucoljunk mindent? És hogy csak egy 2×4-es téglalap maradt szabadon az Inventory-ban, mert minden más helyen Gheed’s Fortune charm ücsörgött?

Akik nem ismerték a játékot, azoknak ez valószínűleg kínaiul hangzik, de talán érezhető a szavak mögött rejtőző több tíz, talán több száz órányi erőfeszítés. Nos, a Diablo III-ban mindezt kiváltja pár percnyi kattintgatás az aukciós házban.

Merthogy kaptunk egy aukciós házat is, ahol játékbeli aranyakért adhatjuk-vehetjük a tárgyakat, illetve hamarosan beindul egy valódi pénzzel működő verzió is, ha valakinek erre támadna ingerenciája.

09Csakhogy mi értelme fejleszteni az ékkövest, időt, pénzt — és főleg helyet — nem kímélve gyűjtögetni a drágaköveket, ha az AH-ban azonnal megvehetjük ugyanazt fillérekért, körülbelül a „törvényes út” árának századrészéért? Mi értelme felfejleszteni a kovácsot és rengeteg munkával szétszerelni a varázstárgyakat alkotóelemeikre, ha aztán egy hegynyi pénz és szerencse kell ahhoz, hogy előállítson nekünk valamit, amit esetleg használni is tudunk? Hol van ez azokhoz a tárgyakhoz képest, melyeket az AH-ból azonnal megvehetünk kockázat és erőfeszítések nélkül, alig pár ezer aranyért? Mi értelme magic findos karaktert — aki jobb minőségű, gyakran mágikus tárgyakat talál — építeni, ha a legjobb, ami esik, már rég megvehető az AH-ban? A Bizzard valószínűleg látta ezt a problémát, ezért belerakott a Hell szint fölé egy újabbat Inferno néven, ami már igazán megizzasztja a játékosokat. Aki eljut idáig, az már valószínűleg 60-as szintű, és olyan dolgokhoz férhet hozzá, amely a kisebb szintűek számára elérhetetlen. Az AH is logikusabbá válik ezen a szinten, mivel azok a tárgyak, melyek gyakorlatilag kötelezőek a túléléshez, már csillagászati összegekbe kerülnek. (Szerény véleményem szerint ez meg itt a játékon belüli gazdasági rendszer hibája — Garcius)

Ahhoz hogy valóban élvezni tudjuk a játékot, és valódi kihívásokkal nézzünk szembe, el kell érnünk a 60-as szintet és az Inferno-t. Az viszont jelenleg annyira nehéz, hogy a legtöbben feladják a harcot.Az emberek többsége a normál fokozat végigjátszása után többé nem fogja elővenni a játékot, hiszen ugyanaz ismétlődik újra meg újra (ahogy azt a Diablo-játékoktól megszoktuk). A többiek pedig, akik hajlandóak órák százait beinvesztálni a játékba, az inferno előtti rész túl könnyű lesz, maga az inferno pedig túl nehéz ahhoz, hogy felhőtlen szórakozást jelentsen. Akik tehát maradnak, azok ugyanazok a szent őrültek, akik a Diablo2-t is végtelenítve játszották hónapokon vagy éveken át. Számukra a Diablo3 azt adja, amire vágytak.A többiek kapnak egy rosszul előadott, ám jó történetet, kiváló animációkat, közepes grafikát és több órányi önfeledt kattintgatást, ami a szokásos Blizzard árfekvést nézve nem biztos hogy mindenkinek feltétlenül megéri.

A játék tehát jó, sőt, a témakörben az eddigi legjobb, de ennyi pénzért valószínűleg lehet jobb szórakozást is találni.

 —Zedas—

diablo3_boxCím: Diablo III
Kiadó: Blizzard Entertainment
Fejlesztő: Blizzard Entertainment
Honlap: http://www.diablo3.com/
Stílus: Hack’n’slash, dungeon crawl

Ami tetszett:
jártasságrendszer
játékmenet
majdnem minden

Ami nem:
hálózatos kínok
aukciós ház
ahhoz képest, amit nyújt, túl drága

5_4

No comments

Trackbacks/Pingbacks

  1. AFK - Title [...] This is based on what i learn from this page [...]
  2. 3flagrant - 3loquacious
  3. chat-avenue/gay - gay chatroulette chat https://bjsgaychatroom.info/
  4. gay teen dating for wyoming - gay dating for country folks https://gaypridee.com/
  5. gay chat rooms for free without registration - with midnight raids and chat-room traps, egypt launches sweeping crackdown on gay community https://gaytgpost.com/
  6. gay conservative dating - gay dating sites for kids 10-14 https://speedgaydate.com/
  7. free casino slots - slots https://2-free-slots.com/
  8. free slots 777 sizzling 7s - free slots casino games https://freeonlneslotmachine.com/
  9. charlestown slots - best online slots https://candylandslotmachine.com/
  10. wizard of oz slots free - wms slots https://pennyslotmachines.org/
  11. clip art gambling slots - free slots no download https://slotmachinesworld.com/

Leave a Reply