Félreértés ne essék: a „különvélemény” korántsem arról szól, hogy a játék nem jó. Inkább arról, hogy hiába élvezetes, tele van kisebb-nagyobb hibákkal, melyek felett menet közben jótékonyan eltekinthetünk, de végül mégiscsak rontják a játékról alkotott összbenyomást. Ezek afféle „jó, de…” és „tetszett, csak…” típusú hibák.
És még valami idekívánkozik: nem aszerint választok ki játékokat a különvéleményezésre, hogy kinek a kedvencéről van szó. Az én kedvenceimről is biztosan lehetne ilyen cikket írni, sőt, szívesen olvasnám, ha valaki rámutatna a hibáikra, melyek felett elsiklott a tekintetem.
Tömeghatás
Itt, a GameDroidon már siránkoztam a CRPG-k helyzetén, és külön kiemeltem a BioWare műfajromboló tevékenységét, melynek során kiváló akció-kalandjátékokat minősítenek gyenge szerepjátéknak. Már annak idején az első résszel kapcsolatban is sikoltoztam, amikor CRPG-nek titulálták, hiszen a csőbenrohangálós lövöldözés és a befolyásolhatatlan történet túlságosan is ellentmond ennek a besorolásnak.
Azután a Mass Effect 2 ismét úgy került a boltokba, mint a műfaj egyik legfőbb képviselője, de némi finomítással már gyakran emlegetik akció RPG és lövöldözős RPG címkével is. Számomra továbbra is akció-kalandjáték marad, és ezzel részemről lezártnak tekintem a besorolgatást.
A játékok szeretete és a kalandjátékokhoz való vonzódás mellett azért is érdekelt az ME2, mert nem csak az arctalan tömeg, de néhány ismerősöm is szuperlatívuszokban beszélt róla. Szóval a marketing működött: a tömeg bevonzotta az ismerőseimet, ők meg engem.
Főbányász
Vágjunk is bele a dologba: a Mass Effect 2 számos lába közül a bányászat a legsántább. Nem csak simán elmegy vele a játékidő fele vagy akár négyötöde is (attól függően, hogy mennyire vagy aprólékos), de ráadásul akad benne néhány erős logikátlanság is.
A legszembetűnőbb az, hogy egyedüli bányász vagy a galaxisban. A bolygók fele gazdag nyersanyagkészlettel rendelkezik, amelyet akár teljesen ki is meríthetsz – ugyanakkor egyes bolygókon akadnak elhagyatott bányászállomások nehéz gépezetekkel és némi ottfelejtett, finomított nyersanyaggal.
Bár ez (nehéz gépek + munkaerő) tűnik a bányászat aktuális módjának, te persze megoldod a problémát azzal, hogy leküldesz néhány szondát, amelyek simán kitermelik és finomítják számodra a nyersanyagokat. Többet, mint amennyire szükséged lehet, ráadásul eladni sem tudsz belőle, hogy esetleg javíts valamicskét az arányokon. Merthogy a fejlesztéshez nyersanyag kell, de pénzt nem kapsz eleget, pedig kellene bizonyos fejlesztések követelményének megvásárlásához.
Meg kell említenem a bányászat módját is, amely a bolygók szkennerrel való manuális simogatásából áll. Na, ez a másik nagy bajom az egész bányászattal: egyszerűen nem értem, hogy a marhanagy jövőbeli csúcstechnológiához miért nem lehet írni egy elnagyolt, háromlépéses kereső algoritmust (megy a szkenner –> jelez az érzékelő –> megáll a szkenner), arról már nem is beszélve, hogy a szkenner már a mai technológiai szinten is röhejesen lassúnak számít.
Értem én, hogy minijátékot csináltak a bányászatból. Hogy ne csak morogjak, itt egy javaslat: kevesebbet venne el a bányászat minijáték az akció-kaland játékidőből, ha a szkenner automatikusan megtalálná a nagyobb nyersanyagtelepeket, azután neked már csak finomhangolnod kellene a keresést, mielőtt kilövöd a szondát.
Egyéb esetlenségek
Úgy döntöttem, inkább nem kezdek el suta rendszereket gyártani az alábbiak összegzéséhez. Inkább ideöntöm minden más bajomat a játékkal kapcsolatban, hogy mindenki kedvére válogathasson belőle.
Vegyük például a kezdést. Shepard parancsnokot át lehet hozni az első részből, ugye, csak épp felesleges. Úgyis meghal és újjászületik, úgyis nulláról kell felfejleszteni az értékeit.
Fel kell rónom a változatosságot is az alkotóknak, illetve inkább a változatosság hiányát. Az ellenfelek annyira egyformák, hogy egy idő után már nem is néztem, kit lövök le, csak szimplán lepuffantottam. Csupán arra figyeltem, hogy ha nagy valami jött, akkor azt nagy fegyverrel szedtem le – de egy bionikus karakterrel gyakorlatilag SMG-vel a kézben szaladtam végig a játék 90%-át. Sőt, egy idő után már a társak képességeit sem használtam, csak elengedtem őket, hadd öljék az ellent a maguk módján. Hogy ez mit is jelent a játék szempontjából? Csak annyit, hogy az egyébként kiscsapatos taktikára kiélezett akciójátékban szükségtelenné vált a taktika.
Első pillantásra jó ötletnek tűnt, hogy lehet plusz csillagtérképeket vásárolni. Azonban belegondolva elég fura, hogy bár a Cerberus az emberiség megmentésére küldött minket, mégsem volt képes beprogramozni a navigációs rendszerbe néhány darab pár száz kreditért megvehető térképet. Még ha valami nehezen megszerezhető vagy ritka cuccról lenne szó, megérteném, de így besorolom az apró következetlenségek közé.
Hasonlóképpen fáj valahol az is, amikor bejársz egy csillagködöt, ahol az egyik naprendszerben van egyetlen egy bolygó. Később pedig felbukkan még egy űrállomás (Jarrahe) is ugyanott. Csak úgy, a semmiből. Mert az űrállomások ilyenek: eltűnnek és feltűnnek kedvükre.
Ugyanez a módszer kerül alkalmazásra akkor is, ha leszállunk a csillagok magasságából és terepre lépünk. Otthagytam egy adag nehézfegyver-lőszert, mert gondoltam, később visszamegyek érte. Használtam is kicsit a nálam lévő Begyűjtő Részecskeágyút, csak hogy utána felvegyem a lőszert, de az ajtó bezárult mögöttem és többé nem lehetett kinyitni.
A terepfurcsaságok persze nem merültek ki ennyiben. Csak az a tereptárgy használható fedezékként, amelyiknek a kedves pályatervezők megengedik ezt, minden más csupán dísz. Emellett, ha nem tudsz menteni, akkor biztos, hogy lövöldözés következik.
A személyes történetek és egyedi helyszínek is sántítanak itt-ott. Garrus sztorijában az állítólag épp rejtőzködő Sidonis a lehető legfeltűnőbb sárga ruháját húzta magára, hátha ezáltal elvész a többnyire szürkét viselő tömegben. Jacob pedig nem képes odaadni azt a vacak PDA-t, hogy esetleg elolvashasd az apja krónikáját. Nem; egyesével ki kell kérdeznem tőle minden apró részletet.
A szakadék szélén hatalmas szélrohamoktól billegő MSV Estevanico-nak pedig csupán egy ember súlya kellett ahhoz, hogy lezuhanjon. Oké, nem vagyok valami nagy szám fizikából, de tekintettel a szerkezet számtalan tonnás tömegére ez egyszerűen furcsa.
A legkegyetlenebb
A fentebb felsorolt problémák ellenére még mindig ki kell hangsúlyoznom, hogy a Mass Effect 2 nem sikerült rosszul. Sőt, egészen jó kis akció-kalandjáték, csak néha bosszantó benne ez-az. A bányászat ugyan nagy hiba, ám a legnagyobb kegyetlenséget mégis az követte el, aki miatt többé nem járhattam be a kedvenc helyszínemet.
A Presidium szintjei, parkjai és szobrai, különféle üzletei és intrikái immáron elérhetetlenek.
Garcius
No comments
Trackbacks/Pingbacks