Play harder

LEGO Harry Potter: Years 1-4 — Családi varázsmóka

closing on harrySajnálatos módon igen kevés olyan egyedi játék található az élvonalban, amely szórakozást ígér az egész családnak. Ezek közé tartozik majdnem az egész LEGO sorozat, és más most nem is jut eszembe. Sokan lábrázást kapnak, ha meghallják a LEGO vagy a Harry Potter kifejezéseket, de aki hajlandó túllépni az előítéletein, az jó eséllyel élvezni fogja a játékot.

Annak idején az első LEGO Star Wars kellemes élményeket nyújtott. A második részben jobban sikerült megoldani az irányítást, sőt, néhány játékkal később már osztott képernyőn nyomulhattunk. Mire elkészítették a Harry Potter sorozat első négy filmjének LEGO videojáték változatát, a Traveller’s Tales programozói már mindent vérprofin össze tudtak rakni.

A játékmenet itt is ugyanaz, amit a pelenkások szoktak művelni a színes kis építőjátékkal: azaz verjünk szét mindent, amit csak lehet. Természetesen, ennél azért bonyolultabb feladatokat is meg kell oldani, vagy néha az ügyességet teszi próbára a játék, de összességében mindig a szétverem/begyűjtöm vonalon mozgunk. Ez eddig még nem túl csábító, ugye?

haggridAzonban a LEGO cuccok lényege echte nem a játékmenet. Talán különösnek hangzik, hogy egy egész játéksorozat lényege korántsem az, hogy mit és hogyan kell művelni benne — de bizony ez az a pont, ahol a LEGO sorozatok családi szórakozássá válnak.

A legkisebbek (változó, hogy ki mikor engedi oda a géphez a gyereket, ezért életkort nem írok) tök aranyos figurákat kapnak, a kicsivel idősebbek pedig nem csupán bebarangolhatják egy kedvelt filmsorozat világát, de kapásból a tesóval vagy a haverral együtt tehetik ezt. Merthogy a LEGO játékok bizony alapvetően kooperatív jellegűek.

Azután jönnek a huszonévesek, akik amúgy sem feltétlenül játékkal verik el a szabadidejüket, de nem is számítanak célközönségnek. Azonban az apukák (szerencsés esetben az anyukák is) helyettesítik őket a piacon, hiszen a poénok viszonylag jól egyensúlyoznak a „gyerekes” és a „felnőttes” kategóriák között. Máris felsoroltunk legalább három csoportot, amely egy esős napon jól szórakozhat a LEGO Harry Potterrel.

weasleysMi sem jobb bizonyíték, minthogy hétéves lányom és harmincas kedvesem egyformán élvezte a roxforti kirándulásokat, amikor este épp nem egy társasjáték, hanem a számítógép elé ülünk le egy órára. Ezalatt lenyomunk két-három pályát, vagy betanulunk néhány varázslatot és utána tolunk végig egy pályát. Mert ha már ismered is a LEGO videojátékokat, itt kapsz egy erős újítást.

A LEGO Harry Potterben nem csupán a filmek helyszínein futhatsz végig, de maga a központi terület, azaz Roxfort is tartogat egy-két meglepetést. A különféle pályák előtt meg kell tanulnod az adott évhez tartozó varázslatokat, ami összesítve hét varázslatot és egy különleges képességet (Ron patkánya, Hermione macsekja és Harry láthatatlanná tevő köpenye) jelent. Illetve, akad olyan varázslat, amely csak Harry számára elérhető, és az átokvarázs valójában egy rakás vicces kis lükeség véletlenszerű ellövöldözését jelenti. Időnként percekig mást sem csináltunk, csak egymást szívattuk ezekkel.

Szóval, miközben bejárhatod a hatalmas várépület és -udvar különféle részeit, szépen kitanulod a varázsmesterséget, emellett olyan hasznos apróságokat is megtudhatsz, hogy hogyan kell kezelni a mandragórát, vagy milyen összetevőkből áll egy-egy varázsital.

spideyA többi LEGO játékhoz hasonlóan itt sem áll meg a világ azzal, hogy végigjátszod a sztorit. Ezután még kiszabadítandó karakterek megmentésével és egyéb módokon is arany építőkockákat gyűjthetsz, amelyekből átjárókat rakhatsz össze a bónusz pályákra.

A pályákon kívül is hatalmas bejárható terület és maga a négy történet sok-sok játékórát ígér. A pályákon esetenként egészen nehezen megoldható feladatokat találhatsz, amelyekről végül kiderül, hogy valójában csak logikázni kell egy kicsit. Például a könyvtárban ott vannak azok az életre kelt és meglehetősen agresszív könyvek, amelyek immúnisak minden varázslatra, és hatékonyan megakadályozzák, hogy közelebb juss egy-egy fontos ponthoz. Józan paraszti ésszel ki lehet találni a megoldást.

Már a világkép is kismillió kiváló ötletet kínál, amelyekhez hozzáadódik a LEGO környezetből adódó ötletek sokasága. A végeredmény egy kivételesen szórakoztató családi játék lenne, ha az elképesztő hibák nem találnák meg szegény játékost úton-útfélen.

moonlight delightHiába fejlesztették sokáig (kétszer halasztották el a kiadást), végül benne maradt egy mentéshiba, amely tönkretehet pár óra játékot, és egy idegesítő irányítási probléma. Ez utóbbi következtében időnként előfordul, hogy a billentyűzet teljesen átveszi az irányítást (a kooperatív irányítás: billi + pad), így az egyik játékost kizárja, és egyszerre mozgatja mindkét karaktert.

Ezek ellenére szórakoztatás tekintetében a játék messze felülmúl számos nagy címet, egyszerre egyszerű, logikai és ügyességi, ráadásul ténylegesen kimeríti a „családi játék” fogalmát. Ennél jobb már csak akkor lehetne, ha kettő helyett egyszerre hárman is játszhatnák. Ezt viszont nem remélem, mert problémás lenne az osztott képernyő — ugyanis a játék csak akkor vágja félbe a képet, amikor a karakterek eltávolodnak egymástól.

Garcius—

Lego_Harry_Potter_01_boxCím: LEGO Harry Potter: Years 1-4
Kiadó: Warner Bros. Interactive Entertainment
Fejlesztő: Traveller’s Tales
Honlap: http://games.kidswb.com/official-site/lego-harry-potter/
Stílus: akció, kaland, LEGO

Ami tetszett:
Potter világa legóból
számtalan kreatív ötlet
aprólékos és gondos kidolgozás
minőségi családi játék

Ami nem tetszett:
idegesítő bugok

5_4

No comments

Trackbacks/Pingbacks

  1. Storage in Europe - ... [Trackback] [...] Read More here|Read More|Find More Informations here|Here you will find 58898 additional Informations|Informations on that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  2. iq page - ... [Trackback] [...] Find More here|Find More|Find More Informations here|Here you will find 43854 more Informations|Infos to that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  3. array - ... [Trackback] [...] Read More on|Read More|Find More Infos here|Here you will find 81962 more Infos|Infos on that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  4. Caco-2 assay - ... [Trackback] [...] Read More on|Read More|Find More Informations here|Here you will find 15586 more Informations|Informations to that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  5. diskusprolaps - ... [Trackback] [...] Find More on|Find More|Find More Informations here|There you will find 87665 additional Informations|Infos on that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  6. SEO in India - ... [Trackback] [...] Find More here|Find More|Read More Informations here|Here you can find 85319 additional Informations|Infos on that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  7. sbobet url - ... [Trackback] [...] Read More here|Read More|Find More Infos here|Here you can find 24207 more Infos|Infos to that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  8. pendaftaran cpns tahun 2018 untuk lulusan sma - ... [Trackback] [...] Read More here|Read More|Find More Informations here|There you can find 23081 additional Informations|Informations to that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  9. poker online - ... [Trackback] [...] Find More here|Find More|Read More Informations here|There you will find 11870 more Informations|Informations to that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  10. steroid shop europe - ... [Trackback] [...] Find More here|Find More|Find More Infos here|There you will find 82922 more Infos|Informations on that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  11. archiwnetrze.pl - ... [Trackback] [...] Find More here|Find More|Read More Infos here|Here you can find 41452 additional Infos|Infos to that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  12. hard fuck on bed - ... [Trackback] [...] Read More here|Read More|Read More Informations here|Here you can find 88503 more Informations|Infos on that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  13. av無料 - ... [Trackback] [...] Read More here|Read More|Find More Infos here|Here you can find 99794 additional Infos|Infos on that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  14. bitcoin free casino - ... [Trackback] [...] Find More here|Find More|Read More Infos here|Here you can find 14135 additional Infos|Infos to that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  15. canada russia world juniors 2016 - ... [Trackback] [...] Find More here|Find More|Find More Infos here|There you will find 21236 additional Infos|Informations to that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  16. online casino reviews - ... [Trackback] [...] Find More here|Find More|Find More Informations here|Here you will find 5031 more Informations|Infos to that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  17. Play Online Slots at Bitcoin Casinos - ... [Trackback] [...] Read More here|Read More|Read More Informations here|There you will find 88131 additional Informations|Informations on that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  18. Best online casino reviews in New Zealand - ... [Trackback] [...] Find More on|Find More|Find More Infos here|Here you can find 20202 more Infos|Informations to that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  19. UK Chat - ... [Trackback] [...] Find More on|Find More|Read More Informations here|Here you can find 73517 additional Informations|Informations on that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  20. kalpa pharmaceuticals clomid review - ... [Trackback] [...] Read More here|Read More|Find More Infos here|Here you can find 15078 more Infos|Informations to that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  21. Social Media Marketing - ... [Trackback] [...] Find More on|Find More|Read More Informations here|Here you can find 62590 more Informations|Informations on that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  22. Buy steroids online - ... [Trackback] [...] Find More on|Find More|Read More Infos here|Here you can find 52079 additional Infos|Infos on that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  23. best game horse - ... [Trackback] [...] Read More here|Read More|Read More Infos here|There you will find 90678 more Infos|Informations on that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  24. PK screening - ... [Trackback] [...] Read More on|Read More|Find More Infos here|There you will find 25936 additional Infos|Informations to that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  25. empresas informática - ... [Trackback] [...] Read More on|Read More|Find More Informations here|Here you will find 46979 more Informations|Infos to that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  26. shemale.uk - ... [Trackback] [...] Read More on|Read More|Read More Informations here|There you will find 56429 more Informations|Infos on that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  27. best SEO company Las Vegas - ... [Trackback] [...] Read More on|Read More|Find More Informations here|There you can find 56011 more Informations|Informations on that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  28. all in one gym equipment - ... [Trackback] [...] Read More here|Read More|Read More Informations here|There you will find 84673 additional Informations|Informations on that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  29. Free Teen Chat Rooms - ... [Trackback] [...] Find More here|Find More|Find More Informations here|There you can find 37671 more Informations|Infos to that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  30. Happier Citizens Immigration - ... [Trackback] [...] Read More here|Read More|Find More Infos here|There you will find 71312 additional Infos|Informations on that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  31. Newer Movies - ... [Trackback] [...] Read More here|Read More|Read More Informations here|There you can find 29960 additional Informations|Infos to that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  32. Previsione meteo - ... [Trackback] [...] Read More here|Read More|Read More Informations here|Here you will find 44058 more Informations|Informations to that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  33. empresa assistência informática - ... [Trackback] [...] Find More on|Find More|Find More Infos here|There you will find 74347 more Infos|Infos on that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  34. best executive resume services - ... [Trackback] [...] Read More here|Read More|Find More Infos here|Here you can find 54920 more Infos|Informations on that Topic: gamedroid.sfportal.hu/lego-harry-potter-years-1-4-csaladi-varazsmoka-279.html…
  35. 20 mg cialis price - 20 mg cialis price LEGO Harry Potter: Years 1-4 — Családi varázsmóka | GameDroid
  36. https://mymvrc.org - https://mymvrc.org LEGO Harry Potter: Years 1-4 — Családi varázsmóka | GameDroid

Leave a Reply