Jó így, együtt. Lehetne PC-s is.
Kissé rendhagyónak tűnhet, hogy egy konzolos játékcsomagról írunk egy javarészt PC-s oldalon, de a két platformtípus közötti átiratok és portok is részét képezik a PC-s játékvilágnak. Én is PC-s játékosként kezdtem, és ma is annak vallom magam, de sohasem voltam olyan begyöpösödött és morcos, hogy csak azért utáljak valamit, mert… legyen bármi oka. (És a GD maximálisan támogat ebben — Garcius)
Már ős PC-s koromban is érdekeltek bizonyos konzolos játékok, bár egy ideig csak álmodoztam róluk. Végül csak eljött a portok kora (Resident Evil, Silent Hill, Metal Gear Solid, Final Fantasy 7-8), illetve az emulátorok kora is. Szerintem nem létezik olyan konzol-emulátor, amit nem próbáltam ki. Klasszikus PC-s játékokon nőttem fel, de mivel abban is mindig a különlegességet kerestem, illetve mert nem a PC-s játékok érdekeltek, hanem maga a Videojáték, törvényszerűen megismertem a konzolok világát is. Mindent összevetve, majdnem mindent ismerek, kezdve a C64, az Amiga és az Atari ősöktől a NES-en és az N64-en keresztül egészen a PS2-ig, az Xbox360-og, a PSP-ig, Gameboyig, és a DS-ig…
A konzolokat mindig is jobbára a Japán piac, a japán játékok uralták, ebből is két fő csapásirányt lehetett (és lehet máig is) megkülönböztetni. Vannak a csak japánoknak készült, agybeteg cuccok, amelyek csak ritkán jutnak el nyugatra, és az alapból nyugatra szánt nagyágyúk, amilyen az azóta minden részével újra és újra méltán világhírűvé váló sorozat, a Metal Gear (Solid)!
A Metal Gear Solid volt az a játék, amit (3 ülésből végig vittem) PC-n kipróbálva eldöntöttem, hogy sohasem fogom leírni a konzolos játékokat. Hisz az MGS1 is az volt, és csak az óriási sikerre való tekintettel portolták PC-re.
A cikk egy olyan csomagot vesz górcső alá, amellyel bolygórendszereket lehetne térdre kényszeríteni. A Metal Gear Solid HD Collection 3 teljes értékű játékóriást tartalmaz, három egyenként akár 100 órás játékidőt is adó, rendkívül tartalmas játékot, amelyek eleddig egyáltalán nem voltak elérhetőek a nagyfiúsabb konzolokra, azaz xbox360-ra és ps3-ra.
Na, de sikerült-e ez a HD-dolog? Merthogy bizony szépen el lehet baszni, gondoljunk csak a Silent Hill HD kollekcióra, ami esetlenségével és rondaságával nem csak kiásta a széria két klasszikus részének sírját, de az újraszinkronizálással meg rá is köpött egy jó nagyot. Szóval, érdemes szkeptikusan állni általában az egész remake-reboot forradalomhoz, legyen szó filmművészetről vagy játékokról. Ha valami jó, főleg ha kurvajó, akkor azt miért kell bolygatni? Miért kell elővenni, elrontani és megölni vele játékosok (és filmnézők) millióinak szép emlékeit? Persze, azután a játékgyárosok rájöttek, hogy pár nagyobb felbontású textúrával még nem lehet szinte új játékként eladni a régit, így ezek a felújítások kezdtek egyre jobbak lenni.
Sőt, mindent húzzunk fel HD-ra és adjunk ki újra! Akár zászlóvivője is lennék ennek a forradalomnak, hisz ki ne akarná ezeréves, régi klasszikusait újra a polcon látni, és persze újrajátszani? (PC-n ez sokszor kimerül abban, hogy futtathatóvá teszik a régi játékot az új gépeken. Áldjuk a neved, GOG.com!)
Erre talán a legjobb példa a Grim Fandango, melyről csak a napokban derült ki, hogy felújítását PC-re is kiadják, az eredeti hír ugyanis csak ps4-ről szólt, ami miatt egyszerre öntött el a méreg és a sárga irigység. Amennyiben a szinkronokon, a zenéken és az alap látványvilágon nem változtatnak, tulajdonképpen fizikai és szellemi képtelenség elrontani MINDEN IDŐK EGYIK LEGJOBB JÁTÉKÁT. (Külön jó pont, hogy a Double Fine készítette — Garcius)
Na de térjünk vissza az MGS HD Collectionre! Hogy sikerült a felújítás?
Talán az MGS 2 esetében a legkisebb a különbség
Naná, hogy sikerült. A Metal Gear Solid hiperszuper nagyfelbontású textúrákat kapott, de semmi FPS-probléma, a játék hasít, ami meg jó volt, azt érintetlenül hagyták, és még egy-két (tucat) extrát is pakoltak a csomagba! Nem csak felélesztették a klasszikusokat, de elküldték őket egy nagygenerálra.
A Metal Gear Solid 2 a sorozat fekete báránya, és szégyenszemre az utolsó volt, ami megjelent PC-re is. Szupertartalmas, szuperhosszú játék, amely tökéletesen ötvözi az akciót a lopakodással, megspékelték egy csomó kémkütyüvel, és a Metal Gear szériához hozzánőtt pozőrködős hollywoodi sztorival, rendezéssel és karakterekkel. A fenti jelzőket a lehető legpozitívabb értelmében használom, hisz Kojima, az MGS atyja tanította meg nekünk: keleten jobban tudják, mi a jó nyugaton.
A világot nem váltja meg, de éppen elég látványos a változás
A Metal Gear széria mindig is A-kategóriás trash volt, olyan a játékvilágban, mint Tarantino a filmeknél. Lehet, hogy sokaknak nem tetszik, de minden mozzanata kultusz, és emiatt megkerülhetetlen. Minden rész rendezése profi, az átvezető videók egyszerűen lélegzetelállítóak, és tényleg úgy érezzük, hogy egy filmet nézünk, amelyben történetesen mi magunk alakítjuk a főhőst. Kojima imád nyúlni a nyugati filmes kultúrából (Snake nevét Snake Plisskentől kölcsönözte, John Carpenter menekülés-duológiájából), de ezt olyan ízlésesen teszi, hogy sohasem érezzük tolakodónak, sőt, inkább megtisztelőnek.
Az MGS 3 kifejezetten szép, látszik rajta a 10 év különbség
A Sons of liberty mégis elkövetett egy apró, de jelentős hibát. Bár a játékmenet, a történet összetettsége, a karakterek mind-mind tökéletesek, történt egy változás, amit szerencsére a második rész után a készítők nem (teljesen) folytattak. Ugyan a játék címe Metal Gear Soild, a játékban nem Solid Snake a főhős…
Ez körülbelül olyan kaliberű mellényúlás, mintha Rambo filmet forgatnának Rambo valamelyik haverjáról. Akár még jó is lehetne, de hiányozna belőle a lényeg, a mi esetünkben Snake tökéletesen felépített karaktere, a játékvilág legmenőbb akcióhőse. Félreértés ne essék, néha Snake-et is irányítjuk a játékban, sőt, folyamatosan fontos szerepe van a történetben, de a készítők akkor még jónak látták, hogy bevezessenek egy új karaktert, Raident, aki később még szintén nagy szerepet kap a történetben, de szerencsére akkor már nem mi alakítjuk.
Miért? Ó, miért?
Kivéve a nagyon sok hardcore fan által ócsárolt spinoff-epizódot. A Revengeance-ban a kibernindzsává avanzsált Raidennel kell szétaprítanunk mindenkit (és mindent). A játék szinte mindenben eltér a széria főcsapásától, de ettől eltekintve egy brutális adrenalinbomba és akcióorgia. Szinte tökéletes; a hatalmas sikerű előd árnyékában is elérte a 9/10 pontos értékelést, szóval a dohogásomat vegyétek személyesnek. Kritikusi szemmel nézve azt kell mondjam, a Metal Gear Solid 2 kihagyhatatlan élmény, sűrű és tartalmas játék, párját ritkítja a lopakodós-akció zsáner keretein belül.
Annak idején a Thief sorozat első két része kínálta a játékmenet, a hangulat és a sztori ilyen erős elegyét, de még a harmadik rész is szorosan a nyomukban volt. A Splinter Cell és Hitman szériák viszont jellemzően az utolsó pillanatban hasaltak el a Metal Gear mögött, hiszen hangulat terén nem sikerült hozni a szintet.
Bár a GD szubjektív kritikákat közöl, nem fogok öncélú ömlengésbe bocsátkozni. Elég annyit elmondanom, hogy a Metal Gear Solid 3: Snake Eater nekem minden idők egyik legnagyobb játékélményét adta, és azt hiszem ezzel le is tudtam a minden objektivitást nélkülöző imádatot.
A Snake Eaterben minden összegyűlt és egyesült, ami a Metal Gear széria esszenciáját jelenti. Az első rész történetvezetése és a második rész játékmenet-újításai, megspékelve az eddigi legerősebb atmoszférával. Dzsungel, cickók, eszpionázs, kígyóevők, gonosz asztronauták és egyéb állatfajták…
A Snake Eater egy tökös dzsungel kaland, tökéletes kémjáték, és az eddigi legvagányabb akcióorgia, amit a széria mutatni tudott. Mindezt intelligensen adja elő, nem dagonyázik öndicséretben. Maradjunk a száraz tényeknél!
– A játék 10 éve jelent meg, de ez nem látszik rajta. Kurvajól néz ki.
– Zene, rendezés, hangulat csillagos ötös. (Például a Revolver Ocelot vs. Snake párbajok hasfalszaggatóan és áll-leesősen kemények!)
– A történet néha már szinte túl bonyolult, de szuper. Élvezhető, és a fordulatok nagy része tényleg meglepő.
– Minden idők legjobb boss-felhozatala kétségkívül a Snake Eateré. Bár az eredeti MGS is emlékezetes bossokat tudhat magáénak, összességében a harmadik részben a legkomolyabb a gárda. Mindegyikük egyedi, különleges karakter, és mindet egyedi, különleges módon is kell legyőznünk. Az utolsó harc pedig a játékvilág egyik legepikusabb és leginkább megható főgonosz-csatája.
Mivel ez nem értékelő, hanem egy VEDD MEG A HD COLLECTIONT vélemény, nem megyek bele jobban. Ha elfogult szavaim meggyőztek, ne habozz, amennyiben rendelkezel a szükséges konzolok egyikével, mindenképpen szerezd be! De van még egy történet…
„Én távolabbra láthattam, de csak azért, mert óriások vállán álltam.” – mondta szerényen Sir Isaac Newton. És igaza van; „könnyen” nagyoskodunk, ha egy korábban már kitalált csodára építünk valami fantasztikusat. Nos, ezt teszi a Metal Gear Solid: Peace Walker is, ám akárcsak Newton, miután felhasználta az elődök erősségeit, jócskán meg is fejelte azokat.
Ettől függetlenül egy köcsög húzás volt a játékos társadalommal szemben. Az olyan balfékeknek, mint én, aki 1-2 széria, köztük az MGS miatt vett egy PS2-t, igazi tüzes tőr a szívbe…
Na, hát azért na…
Amellett, hogy a Peace Walker a Metal Gear sorozat teljes értékű, sőt legtartalmasabb tagja, sajnos csak PSP-re jelent meg, amire egyébként nem sok jó játék jött ki, egy címért pedig nem vesszük meg. Szóval, már bocsánat, de a kurva anyátokat! Mint fanatikus MGS-imádó, csak sok-sok év elteltével, egy kölcsön PSP-n csodálhattam meg ezt az epizódot, amely érthetetlen módon még kézi konzolos mivoltában is tartalmasabb volt, mint például a nagykonzolos Metal Gear Soild 4.
Szóval, nem szégyellem bevallani, hogy jelentős százalékban a Peace Walker HD felújítása miatt vettem meg a HD Collectiont, hisz egymagában megérné a teljes és új megjelenésű játékok árát, de így mellé még kaptam két gigantikus klasszikust is, szintén HD köntösben. A hármasfogatból a Peace Walker esetében a legszembetűnőbb a változás az eredeti verzióhoz képest.
A PW ugyanúgy megérdemelne egy teljes ismertetőt, mint a többi MGS. Ebben az összevont cikkben elég annyi, hogy a játék komoly és összetett bázis- és csapatfejlesztéssel egészült ki, ezáltal új mélységeket vitt a sorozatba. A többjátékos módról már nem is beszélve. A történetet nem részletezem, MGS-színvonalon van, amihez különleges képi világú körítést (átvezetőket, designt) csaptak.
A Peace Walker az előbb említett stratégiai részeken kívül alapvetően hozza az MGS szokásos játékmenetét. Az irányítás PSP-n kicsit nehézkes, nehezen szokható (megszokva már olajozottan megy), míg a nagykonzolos verzióban kicsit átláthatóbb, dinamikusabb. Megemlíteném, hogy volt egy előzménye PSP-n Portable Ops címmel, de ez nem kapott HD-felújítást.
Így a végére tettem egy listát a Metal Gear sorozat idővonaláról, ami nem egyszerű eset. A történetekben nem egy Snake szerepel, hanem kettő, akik nem csak nevükben egyeznek. Ráadásul a Kojima nem is nagyon törődött az időrendiséggel (össze-vissza találták ki, nem erőltették a folytatólagosságot).
1.) Metal Gear Solid 3: Snake Eater (1964)
2.) Metal Gear Solid: Portable Ops (1970)
3.) Metal Gear Solid: Peace Walker (1974)
4.) Metal Gear Solid 5: Ground Zeroes (1975)
5.) Metal Gear Solid 5: Phantom Pain
6.) Metal Gear (1995)
7.) Metal Gear 2: Solid Snake (1999)
8.) Metal Gear Solid (2005)
9.) Metal Gear Solid 2: Sons of Liberty (2007- 2009)
10.) Metal Gear Solid 4: Guns of The Patriots (2014)
11.) Metal Gear Rising: Revengeance (2018)
—Árnyék—
No comments
Trackbacks/Pingbacks