Bár már régóta folyik az ingyenhősködés a Champions Online mikrotranzakciós modelljében, én mégis inkább Pókembert választottam mint le mien actuelle superbe. Az oka egyszerű: süldő korom óta kíséri életem, és bár az utóbbi években már nem gyűjtöm a kalandjait, rajongásom apadatlan.
Csendes, mélyen ülő rajongás ez, és erősen szelektív, ami miatt élvezhetetlennek ítéltem egyes alkotásokat, de róluk majd később lesz szó, egy másik cikkben. Ez a legújabb, 2010 decemberében megjelent változat kifejezetten élvezetesre sikerült.
Nekem ugyan kissé zavaró a történet, hiszen Póki általában nem világmegmentő kalandokba szokott keveredni — képregénytörténetei sokszor alteregója, Peter Parker kisember-jellege körül forognak, szupertalálkozásai során pedig sokszor inkább vesz fel támogató, mintsem tank szerepet egy-egy csapatban. Igaz, itt a csapat minden tagja ő maga.
Nosza, az alaptétel: Pókembernek az egyik visszatérő ellenfele, Misztérió okoz fejtörést azáltal, hogy megszerez egy nagy hatalmú, mágikus kőtáblát a múzeumból (mert mindig van egy hülye múzeumigazgató, aki nem hisz a szuperhatalmakban és minimális őrizet mellett kiállít valami brutális ereklyét).
Nem akarok nagyon belemenni az elemzésbe, de Pókember kisember-jellegét hangsúlyozza ki az is, hogy ellenfelei nem feltétlenül csak szuperlények. Itt van példának maga Misztérió, aki egy jól képzett, hatalommániás speciális effekt szakértő, bűvész és hipnotizőr komolyabb valós hatalom nélkül.
Póki is simán átugrál az illúzióin, azután egy jól irányzott mozdulattal kiüti. Szokásos hányavetisége eredményeképpen ezt a jól irányzott mozdulatot pont a kérdéses kőtáblán vezeti keresztül, ami ettől kissé széthull és szétszóródik a világban. Konkrétan négy különböző világban, és ezzel el is kezdődik a nagy kaland.
A Shattered Dimensions a „Csodálatos Pókember” (Amazing Spider-Man) világát tekinti alapnak, és emellett három másikat is bemutat. Ezek mindegyike szerepelt már különféle képregénysorozatokban, így bár semmi újdonságot nem kapunk, a tálalás mégis elképesztően újszerű. A négy világkép (Amazing, Ultimate, Noir, 2099) és a hozzájuk tartozó karakterek mindegyike más-más játékmenetet, ezáltal más-más játékélményt kínál.
Az „alap” Póki a szokásos vicces srác kék-piros gúnyában, össze-vissza akrobatikázik és mindenféle bosszúszomjas alakokat meg zsoldosokat gyepál halomra. A vicceskedő beszólásai ugyanolyanok, mint a képregényekben: néhol egész kellemesek, máshol idegesítőek. Sajnos, egy idő után eléggé ismétlődőek is.
Ultimate változatban a fekete pókruha a divat, amelyet állandó segítőnk, Madame Webb tart kordában, nehogy átvegye felettünk az irányítást. Ez itt most egyértelműen nem erről szól, bár a dühöngés (Rage) képesség még felvillant valamennyit Peter Parker életének e sötét szakaszából. Ugyancsak jellegzetes, hogy ha röviden le akarom írni ezt a világképet, akkor az „őrült tombolás” szóösszetétel jut eszembe.
A Noir Pókember környezete az ötvenes évek világát idézi, és kalandjai a nyílt konfrontáció helyett a lopakodásról szólnak. Öltözéke fekete bőrdzseki, és még kissé új számára a pókösztön (Madame Webb segít rá). Egyesével kapkodja el a csúnyákat, és behálózza őket, mint pók a legyet.
Végül a jövő Pókija kilométer magas felhőkarcolók között ugrál és időnként szabadesésben üldözi a szuperrosszakat. Öltözékén akad néhány high-tech kiegészítő, amely nem befolyásolja túlságosan a játékmenetet, de jól néz ki. Ugyan, az ő kalandjai nekem nem jöttek be igazán, mert csak amolyan pörgök-rohanok az egész — ez nálam inkább okoz unalmat, mint adrenalin-szint növekedést —, de csupán a stílus miatt, és ezért nem fogom lepontozni.
Ami miatt nem kaphat maximumot, az az időnként nehezen induló átvezető jelenetek és az idegesítően rosszul elosztott automatikus mentés. Időnként az embernek muszáj felállnia a gép mellől, és nem hagyja órákra bekapcsolva, azután elég rosszul esik, ha emiatt kell újrajátszani egy-egy nehezebb szakaszt.
Persze, ha jól teljesítesz, akkor pályánként átlagosan egy órát töltesz a játékban — csakhogy ez egy ügyességi játék és én nem mindig úsztam meg másfél óra alatt. Oké, van külön kismentés (adott pályán ha elbuksz, innen folytatod a kalandot) és nagymentés (kilépés-újratöltés alkalmával innen folytatod), de mégiscsak mindenféle segédlehetőséget kizáróan automatikus.
Valószínűleg nem lett volna nehéz beprogramozni egy gyorsmentést, ha már így megdolgoztak a PC-s verzióval. Merthogy hiába jelent meg előbb konzolra a játék, ezúttal rendesen átírták. Annyira, hogy egér+billentyűzet kombóval könnyebb irányítani, mint paddal, ámbár a padot is rendszeresen használtam, hiszen a nagyobb csatáknál mégiscsak a kombózásra és gombkalapálásra gyártott eszköz a megfelelőbb. Itt is komoly mozdulatot tett a fejlesztőcsapat, mert apróságnak tűnik, de végtelenül hasznos dolog kiiktatni az irányítási lehetőségek közötti váltást. Bizony, csupán annyit kell tenned, hogy megnyomsz egy akármilyen gombot, és a játék máris vált az adott eszközre, annak jelölései szerint írja ki a tippeket, átállítja a kamerakezelést.
Összességében az egész SM:SD pozitív benyomásokat tett rám az elejétől a végéig. Stílusos, kidolgozott, jól felépített és megrendezett (a narrátorszöveget nagyon utáltam, de ez csak apróság), kiválóan leprogramozott játékról van szó.
Még sok ilyet kívánok az ügyességi műfaj kedvelőinek. Hajrá Pókember, hajrá Beenox!
—Garcius—
Cím: Spider-Man: Shattered Dimensions
Kiadó: Activision
Fejlesztő: Beenox
Honlap: http://spidermandimensions.marvel.com/
Stílus: ügyességi, akció-kaland, szuperhős
Ami tetszett:
négyféle játékmenet
stílusos
Noir!!!
Ami nem tetszett:
automatikus mentés
nehézkesen induló átvezető jelenetek
No comments
Trackbacks/Pingbacks