Vindictus

Úgy kezdődött a dolog, hogy már korábban felfigyeltem a játékra, mert nagyon éltették a fizikai motort. Akkoriban még csak Észak-Amerika és a Távol-Kelet játszhatott vele, de ma már létezik európai szerver is, így sorra került, kipróbáltam. Ha össze kellene írni a világ legjobb MMO-it, nálam a Vindictus biztosan helyet kapna az első tízben. Talán még az első ötben is.

Oké, elismerem, hogy az első húsz-huszonöt szint még viszonylag gyorsan megvan, hamar fölébe növekedsz az ellenfeleknek, de a harmadik helyszínen már fel kell kötni a gatyát. Nagyjából itt kezdődik az a fajta játék, amely ténylegesen kihívásokat hoz, és még szólóban is taktikázásra kényszerít.

Ugyan a karakterkészítés során nem sok lehetőséget kapunk, de a prológus lenyűgöző. Kiváló minősége csupán egy az erényei közül: emellett betekintést nyújt a játékmenetbe ugyanúgy, mint a fizikai motorba, és megalapozza a fő sztorit — ennél többet nem is kérek egy intrótól. A folytatásban még örültem volna néhány átvezető videónak, de összességében nem zavaró e hiányosság.

A játék egyik érdekessége, hogy gyakorlatilag nem küldetéseket kapsz, hanem belecsöppenve egy háborús helyzetbe hosszabb-rövidebb történeteket játszol le. Akiket inkább csak az akció érdekel, azok valószínűleg idegesítőnek is találják majd a sok dumát, mert időnként csupán azért kell hatszor körbejárnod a falut, hogy beszélj egy rakás emberrel.

Azonban, amikor ütni kell, akkor hirtelen megmutatkozik a Vindictus legfőbb erénye. Ez pedig a jól elkülöníthető nehézségi szinteket, a kiválóan működő pontrendszert és a szépen kidolgozott fizikai motort jelenti.

Nem mindegy, ugyanis, hogy milyen nehézségi szinten játszol végig egy-egy csatát (Battle). Normálon nem sok bajod lesz az ellenfelekkel, de „hard” fokozaton megnövekszik a sebzésük és a pontosságuk, ezért jobban oda kell figyelned arra, hogy lehetőleg ne találjanak el. A gyorsabb vagy nehezen kiszámítható irányban támadó főellenfeleknél ez nem mindig egyszerű.

Mitől működhet jól egy pontrendszer? Például attól, ha motiválja a játékost. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy minden csata előtt megnézem, mivel lehet még plusz pontokat begyűjteni. Az első alkalommal szerzett pontjaidat megnövelheted, ha az újrajátszások során más-más bónusz feladatokat teljesítesz, és míg néhány a szerencsén múlik, a többi a játékos képességeit teszi próbára.

Például szerencse kell, hogy találj három ritka kristályt egy adott pályán. Azonban ahhoz már neked kell megteremtened a helyzetet, hogy például rúgásokkal, tárgyakkal vagy esetleg másodlagos fegyverrel intézz el egy-egy főgenyát. A játék ilyen és ehhez hasonló feladatok elé állít, a „szedj össze xy mennyiséget valamiből” típusú küldetésekből viszonylag keveset találtam.

A sokat emlegetett fizikai motor olyan komolyra sikerült, hogy számos stand-alone játék is megirigyelhetné. A környezetből szinte csak a keretek (talaj és falak) nem rombolhatóak, ezeken kívül majdnem mindent szilánkokra lehet törni. Mi több, egészben vagy darabokban felhasználhatod a környezeted tárgyait az ellenfelekkel szemben — még a varázslónő góleme is a környezet törmelékéből készül.

A játék időnként meglep egy-egy plusz pályával olyan területeken, amelyeket már rég magad mögött hagytál. Emellett vannak olyan speciális pályák, amelyekre csak bizonyos tárgyak megszerzésével juthatsz be. A legnagyobb negatívum talán az elviselhetetlenül alacsony drop rate (az a szám, amely meghatározza, hogy milyen gyakran kapsz valami fontos tárgyat az ellenfelek legyőzéséért). Előfordul, hogy akár háromszor-négyszer is végig kell küzdened ugyanazt a pályát, mire mindent megszerzel, amire szükséged van az aktuális küldetések teljesítéséhez.

Ha már szóba kerültek a negatívumok: sokan húzzák a szájukat, amikor kiderül, hogy a partitagok P2P kapcsolaton keresztül látják egymást, ahol a csapatvezető a host. Véleményem szerint ezt nem kellene ennyire előítéletesen kezelni. Alapvetően nem érzékeltem problémát ezzel kapcsolatban; a partik csak ritkán akadoztak, és ez a kapcsolódási mód egyébként sem az ellenfelekre, csak a társaidra vonatkozik. Ez is a szerverek terheltségét enyhíti, akárcsak az, hogy a tömeghelyszíneken (pl.: a kezdő faluban) a többi játékost többnyire csak csuhában láthatod, nem az aktuálisan viselt vértezetében.

Jó hír, hogy a játék folyamatosan fejlődik. Az észak-amerikai szervereken már eleve előbbre jár az egész, és Európa talán sohasem fogja utolérni, de biztató fejlemény, hogy próbálják tartani az ütemtervet. Például rendszeresen jönnek az újabb epizódok, és elméletileg a nyolcadikkal (most épp a hatodiknál tartunk) együtt egy új választható karakter is érkezik. Sajnos, ez még a jövő zenéje Európában, de reménykedjünk benne, hogy hamarosan négy karakterből választhatunk, mert jelentősen különböznek egymástól. (Megj.: A cikk évekkel ezelőtt íródott — Garcius)

És lényegileg itt jön be az a momentum, amely miatt akár többszörösen is végigtolható lesz egy-egy játék: a játékélmény karakterenként változik. Ez alapvető követelmény lenne minden olyan esetben, amikor egy fejlesztőcsapat fel akarja ragasztani alkotására az „RPG” címkét — sajnos a többségnek nem megy, ezért örüljünk azoknak, akiknek sikerül összehoznia.

A Vindictus nagyon addiktív. Érezhető rajta a fejlesztők gondoskodása, és bár némi befektetéssel lehetnek extráid, nyilvánvalóan nem a pénzközpontúság vezette a csapatot. Természetesen, nekik is szükségük van a bevételre, de 32 karakterszinten keresztül egyetlen pillanatra sem éreztem, hogy jobb lenne, ha vennék valamit. Talán némi raktárhelyet mégis, de mást tényleg nem.

Az igényes fantasy akció-MMO-k kedvelőinek ajánlom ezt a játékot.

—Garcius—

Cím: Vindictus
Kiadó: Nexon
Fejlesztő: devCAT
Honlap: http://vindictus.nexon.net/ és Európában: http://vindictus.nexoneu.com/
Stílus: akció, MMORPG

Ami tetszett:
alapvetően minden rendben vele

Ami nem:
apró, jelentéktelen grafikai bugok
alacsony drop rate