Ahogy korábban említettem, a Vindictus fenn van a Top 5-ös MMO listámon, amit eredetileg azzal érdemelt ki, hogy kertelés nélkül a játékos képébe tolt egy kellemes prológust, egy koherens történetet és egy rendesen kidolgozott fejlődési rendszert a rombolható és fegyverként használható környezet mellé, amely még mindig csak kevés játékra jellemző.
Mindemellett a Vindictus úgy maradhatott a Top 5-ös listán, hogy folyamatosan továbbfejlesztették. Évek óta nem játszottam vele, a régi karakteremet már elő sem tudtam csalogatni (de a nevét nem használhattam), ezt azonban nem bántam. Az előző cikk óta három újabb választható karakter, néhány komolyabb Raid és egy második évadnak nevezett játékrész is került a fejlesztések közé. (Megj.: sőt, nemrég megjelent az „Episode 3”… — Garcius)
Az instance-rendszer nem változott; továbbra is felülsz egy hajóra egyedül vagy kis csapatot gyűjtve, azután mehet a hack’n’slash a választott nehézséggel, szanaszét trükközve a mobokat a különféle jártasságaiddal. Az új Raid helyszínekről annyit, hogy a korábbiakkal ellentétben ezek már durvább, nagyobb csapatos feladatok kivételesen kemény ellenfelekkel.
Ellenben az új karakterekre érdemes kitérni. A régebbieket azért nem részletezem, mert eléggé az alapokat testesítik meg; a lovagnő Fiona a védekezésre alapoz, Lann támadó jellegű karakter két karddal, és a varázslónő Evie tűzzel és jéggel dobálózik.
Velük szemben az újabb hármas a végleteket mutatja be. Lannhoz hasonlóan Vella is ikerkarddal csapkod maga körül, de akrobatikus stílusával gyakorlatilag egy búgócsigába épített darálóként tudnám jellemezni. Minden gombnyomásra könnyed ugrásokkal és irányváltásokkal reagál, védekezés helyett kitéréssel kerüli el, hogy lecsapják.
Ha már a lecsapkodás szóba került, akkor a legkényelmesebb játékot eleinte Karok kínálja. A nagydarab srác emberderéknyi cölöppel a vállán indul csatába, és a boss-fightok eleinte csak abból állnak, hogy kiüti az ellenfelet, azután addig veri, amíg az magához nem tér. Azután ismét kiüti és addig veri, amíg az magához nem tér. Azután ismét kiüti és… Később Karok is nehezebb játékot kínál, például képes abszorbálni a kapott sebzést, és ehhez már ügyesnek kell lenned.
Ahogy Veritix nevezte, a harmadik karakter, Kai nagyjából Legolas fogadott kölke lehetne. Az alkotók megmaradtak annyira a realitás talaján, hogy nem adtak neki túl sok közelharci lehetőséget, így ha az ellenfelek túl közel merészkednek, akkor összesen kétféleképpen megrugdoshatja őket. Távolsági harcnál viszont dúskálhatsz a lehetőségek között. A mechanikus íj egyetlen mozdulattal átalakítható rövidről hosszúra, ami más-más sebzést és képességeket jelent, így többé-kevésbé ellenfélhez és helyzethez igazíthatod a támadás módját. Ennek eredményeként előfordul, hogy az ellenfeleid soha nem érnek el, és gyakorlatilag sértetlenül végigküzdesz egy-egy csatát. Persze, esetenként ehhez borzasztó sok futás, gyors fegyverváltások és a jártasságok ügyes használata is kell.
A második évad jóval szűkösebb az elsőnél, de jóval epikusabb és csalogatóbb is. Úgy tűnik, a fejlesztők is ismerik az örök bölcsességet, miszerint „kalózokkal minden jobb”, és persze dzsungeltrollokkal is, úgyhogy lehet menni a szigetekre és a hajótemetőbe, ölni helyi törzseket, óriásdarazsakat, kígyóistent, krakent, vízi hullákat, kalózokat.
Röviden összegezve; a Vindictus még mindig tartja a korábbi színvonalát, sőt, részben felülmúlja azt. Sajnálatos módon a hibáit is megtartotta; a folytonos ismételgetés miatt számomra legfeljebb egy hónapon át nyújt szórakozást, utána megunom. Hozzáteszem, még így is kínál annyi óra ingyenes szórakozást, mint egy stand-alone játék, és MMO-ként ezt megfejeli csapatos játékkal, ismerkedési lehetőséggel is.
—Garcius—
Cím: Vindictus — Season 2
Kiadó: Nexon
Fejlesztő: devCAT
Honlap: http://vindictus.nexon.net/season2
Stílus: dungeon crawling, hack’n’slash, MMORPG
Ami tetszett:
alapvetően rendben van
Ami nem:
kisebb bugok
erősen repetitív
No comments
Trackbacks/Pingbacks