Először is kezdjük az elején, avagy hogy miért nem játszok valós idejű stratégiákkal. A Total Annihilation valaha nagy kedvenc volt, de ma már valahogy egyáltalán nem szórakoztat az a játékmenet, amikor minden pálya elején felépítjük ugyanazt a bázist, kifejlesszük ugyanazokat a technológiákat, majd lerohanjuk ugyanazokat az ellenfeleket, és a következő pályán pedig megint kezdhetjük elölről, megismételve ezeket az állomásokat. Miután az RTS játékok 90%-a az 1992–ben megjelent Dune 2 óta erről szól, nem csoda, hogy meguntam ezt a műfajt. Most mégis rászántam magam egy távolról elképesztően közhelyes játék tesztelésére, amely a közelebbi ismerkedés során ugyan kitárulkozott annyira, hogy értékelni tudjam az RTS szabványoktól való elrugaszkodását, ám hosszú távon sajnos ez a játék sem mutatott többet a többi tucatstratégiánál. A Fantasy Wars és az Elven Legacy után vált egyre szimpatikusabbá az orosz 1C többnyire fiatalokból verbuválódott különálló fejlesztőgárdája, az Ino-Co, hiszen ez a két körökre osztott stratégia rendkívül élvezetes játékmenettel, kidolgozott szabályrendszerrel és szép grafikával büszkélkedett. Az Ino-Co, a kétségkívül erős debütálás után, mikor már úgy érezték, hogy van elég tapasztalatuk a fantasy stratégiák világában, nekiláttak egy régi klasszikus, a 2000-ben debütált Majesty – The Fantasy Kingdom Sim feltámasztásának. Ahogy a bevezetőben utaltam rá, nem egy szokványos RTS-ről van szó. Egy egészen bájos, és mókás intro után szembesülünk vele, hogy bizony itt nem kell véresen komoly fantasy világra számítanunk, sőt, már-már paródiának is beillik a Majesty 2: The Fantasy Kingdom Sim alaptörténete. Az Ardania névre keresztelt világban ugyanis minden király hősként halt meg, minden király legyőzött valami gonoszt, amivel kiérdemelhette a nép csodálatát. Mivel nagyon sok királya volt már a birodalomnak, így gonosz sem maradt a föld színén. Itt a bökkenő, ugyanis az éppen uralkodó Leonard királynak már nem maradt ellenfél, így attól rettegett, hogy belőle nem lehet hős. Ezért összehívta a palota varázslóit, és megidéztetett velük egy borzalmas, pokoli démont, hogy azt legyőzhesse. Sajnos a démon túl erősnek bizonyult, így trónfosztotta Leonard királyt, Ardania pedig káoszba borult. Szerencsére bennünk, játékosokban folyik a királyi vér, és utolsó reménysugárként egyedül nekünk van lehetőségünk szembeszállni a démonnal, és visszaszerezni Ardania trónját. Az előtörténet adott, a közel 20 küldetés is hasonlóan mókás és parodisztikus jelleggel bír, amelyet nagyban alátámaszt udvari tanácsnokunk szövegelése és útbaigazítása is. A Majesty 2-ben...

Egyedülálló stratégiajátékkal jelentkezett a szíriai Afkar Media. Ki gondolta volna, hogy az iszlám világ is beszáll a játékiparba? Az Al-Quraysh névre keresztelt játék nem titkolt célja, hogy megértesse, megismertesse az ókori/kora középkori arab világot a nyugati játékosokkal. Az Afkar játéka az iszlám világ első 100 évét taglalja olyan nemzetek szemszögéből, mint a perzsák, a beduinok, a rómaiak és az arabok. Olyan neves, legendás hősök tűnnek majd fel a játékban, mint Khaled Ibn Waleed, a legyőzhetetlen muszlim harcos, aki egyetlen csatát sem veszített. A játék készítői külön kiemelik a hivatalos honlapon, hogy semmilyen burkolt vagy közvetlen politikai célzat nem vezérelte őket a játék megálmodásakor, csupán szeretnék, ha végre a nyugat is megpróbálná megismerni, megérteni a korai arab mondakört és világot. Segíteni szeretnénk a nyugatnak megérteni a kelet kultúráját. Meg szeretnénk mutatni, hogy bizony itt egykor fenséges civilizációk épültek és uralkodtak. – mondta Radwan Kasmiya, az Afkar Media munkatársa, majd folytatta: – Akkoriban ésszerű törvények uralkodtak, rend volt, s ez tette lehetővé hogy ezek a korai birodalmak sokáig fennmaradjanak, és a nyugati világ elfogadja őket. A honlapon szereplő bevezetővel ellentétben, a röpke interjúban már más szálakat is pedzeget Radwan Kasmiya — megjegyzem, jól teszi — miszerint: „A piacot uraló játékok nagy része arab és iszlámellenes. Az arab játékosok sokszor rá vannak kényszerítve, hogy olyan játékokkal játszanak, melyekben saját kultúrájuk és hitük ellen kell fellépniük. Egy fiatal arab gamer ilyenkor gyakran érzi magát bűnösnek… Mi mégsem egy olyan játékot kreálunk, amely mindezt a visszájára fordítaná, s a játékosoknak a nyugatiakat kellene aprítani arab harcosaival.” A Quraysh jelenleg az első és egyetlen teljesen arab stratégiajáték. A játék során bepillantást nyerhetünk majd a korai arab világba, mikor az első muszlim civilizációk születtek, mindezt egy bizánci tisztviselő, egy perzsa szerzetes és egy barbár törzsfőnök szemszögéből élhetjük át. Az Afkar Media nagy hangsúlyt fektet majd az oktató részre is, miszerint ne csak egy szimpla stratégiát, hanem egy komplett történelmi oktató játékot is kezébe vehessen a nyugati gamer. A játékmenet a megszokott valós idejű stratégiák vonalát fogja majd követni, 4 nagy küldetés, négy nemzet, több mint 30 pálya, tucatnyi frakciófüggő épület és katonai egység várja majd a harcos kedvű játékosokat. Aki közelebbről szeretne megismerkedni a játékkal, látogassa meg a hivatalos honlapot ide...

Miután rá kellett jönnöm, hogy nem csak a gépem, de én sem nagyon bírom lekövetni az egységeimet a térképen Chris Taylor gigantikus Supreme Commander stratégiájában, úgy döntöttem, visszatérek a gyökerekhez. Amikor 2007-ben debütált a legendás játéktervező monumentálisnak és egyben korszakalkotónak kikiáltott, új valósidejű stratégiája, a Supreme Commander az öregebb játékosok csak legyintettek, hogy ez bizony a Total Annihilation remake-je. Ezt persze maguk a fejlesztők sem tagadták, de néhány óra erőltetett játék után rá kellett jönnöm, a Supreme Commander se nem több, se nem kevesebb a nagy elődnél (vagyis de, a 3d környezet és a borzalmas kezelőfelület jócskán alulmúlja a Total Annihilationt), így megkímélve az izzadó GPU-mat és könnyező szememet a tucatnyi apró egység miatt azonnal jött az uninstall majd az online apró, s miután a gépem és én is megszabadultam az akár a legendás német tábornokot, Erwin Rommelt is megízzasztó RTS borzalomtól, előkerült a Total Annihilation install CD-m, majd egy durván kétórás skrimish-ben végre kiélhettem stratégai énemet. Nehéz egy olyan klasszikusról írni, amely máig verhetetlen az RTS világában. Ez nem túlzás, hiszen nagyon sok oldalon és fórumon minden idők legjobb stratégiai játékának nevezik, s még az évezredváltást követően is ítéltek neki címeket. Többször utasította maga mögé a szintén örökzöld Starcraft szériát, és amikor 1997 szeptemberében megjelent, az Év Játéka díj elnyerésével erősen átrendezte az RTS-palettát és feladta a leckét a többi stúdiónak. Bár sosem volt annyira népszerű, mint a Starcraft, a kritikusok többsége előrébb helyezi az örökzöldek ranglétráján. Igen, kedves fiatalok, a Total Annihilation lassan 17 éve jelent meg, és még ma is játsszák, moddolják, hatalmas LAN partikat szerveznek rá, és máig aktív rajongói oldalak várják a régi/új játékosokat. A sors keserű humora, hogy a fejlesztő Cavedog Entertainment már nagyon régen csődöt jelentett. Ismertetőmben eszem ágában sincs összehasonlítani a szellemi örökösével, a Supreme Commanderrel, csak nézzük magát a játékot, keressük meg azt, amely még ennyi idő elteltével is a többi RTS fölé emelhette. Kétségkívül nem a sztori az, amelyen dobtunk egy hátast anno, hiszen az emberiség kirajzott az univerzumba, aztán cyberbeültetések, szakadás, két oldal, stb., szóval nem egy Jules Verne. Először is a grafika volt az, amellyel nagyot dobbantott a Cavedog, pontosabban történelmet írt, hiszen a Total Annihilation (továbbiakban TA) képében megszületett az első...