Play harder

Idegen invázió

Idegen invázió

2015. Júl. 2.

Sohasem voltam nagy XCOM-rajongó. Fogalmam sincs, hogy miért, mert alapvetően kedvelem az SF összes alműfaját, a taktikát és a körökre osztott harcot. Egyszerűen nem fogott meg a sorozat, pedig tudom, hogy méltán lett híres. Ugyanakkor, néhány éve felröppentek a hírek és felbukkantak az első trailerek egy TPS-TBT XCOM-ról, megéreztem, hogy ezúttal nem leszek érzéketlen a játék iránt. És nem is lettem; ebben a formában tökéletesen bejött. A The Bureau: XCOM Declassified (röviden: The Bureau) eleve a kedvenc videojáték-korszakomban játszódik, az atomtól rettegő hidegháborús években, amikor az Amerikát sújtó, egyértelműen földönkívüli eredetű támadásokat alapértelmezetten az oroszoknak tulajdonítják. A The Bureau világképe amolyan poszt-apokaliptikus 60-as évek, bár még nincs minden lerombolva és kiégve, folyamatában láthatod a pusztulást. Pontosabban, a pusztítást, amelyet az egyik napról a másikra betámadó idegenek okoznak. Ebben a környezetben indulsz neki a nagy kalandnak a CIA egy veterán különleges ügynökének, a jellegtelen nevű William Carter bőrébe bújva. Őt irányítva irtod a földönkívülieket, gyűjtöd a technológiájukat, osztogatod a parancsokat a társaidnak, és kideríted az idegeneket irányító hatalom titkát. Oké, így összefoglalva a The Bureau nem tűnik nagy számnak, de egyrészt jó kis taktikai lövölde lett belőle, másrészt az erős átlagos történet ellenére a játék hangulata magával ragadó. Egyesek szerint a csapattársak mesterséges intelligenciája nagyon gyenge, de nekem inkább úgy tűnt, hogy a csatatéri káoszban irányt vesztett embereket látok, akik próbálják megtenni, ami tőlük telik. A csapatvezetésnek pont ez a lényege: a főnök (azaz TE, a játékos) átlátja a csatateret, fel tudja mérni a helyzetet és aktívan, esetenként proaktívan, vagy ha kell, defenzíven reagál, megoldásokat keres. A többiek vagy parancsot teljesítenek, vagy a csapat széthullik. Ez egy taktikai játék, és ez a meghatározás önmagába foglalja, hogy irányítás nélkül a csapattársak nem cselekvőképesek. Ha önállóak lennének, nem lenne szükség taktikára, hiszen az AI megoldaná a helyzeteket a játékos helyett. Talán túlságosan is védem ezt a játékot, pedig azt el kell ismernem, hogy a története nem egy nagy szám. Miután Bill Carter találkozik az idegenekkel, gyógyító képességre tesz szert, és megkezdődik a földönkívüliek inváziója (van közte kapcsolat, de nem spoilerezek). Carter eljut a titkos bázisra, stratégiai fontosságú műveleteket vezet és segít csapatokat összeállítani a kevésbé fontos küldetésekhez, miközben lassan kiderül, mi vezérli az idegeneket, hogyan lehet szembeszállni...

On The Sea of Remembrances

On The Sea of Remembrances

2015. máj. 12.

If George Orwell did not write the 1984, then a lot of other artworks would not exist today. Bradbury: Fahrenheit; Lem: Eden; Terry Gilliam: Brazil; David Bowie; Eurythmics – and the list is not exhaustive. Oh, and of course, there is the video game titled Remember Me. Jean-Maxime Moris, creative director of the game said in an interview that originally they wanted to work on the topic of global warming with a story placed in a seaside city, but in the end (he did not say this, but he should) they renewed the cyberpunk genre. Cyberpunk was based on the technological development seen from the 1980s, and Dontnod Entertainment made it fitting for the 2010s. The style elements are very clean-cut. Neo-Paris could be Night City with its giant holo-ads, surveillance camera drones, cyberpolice and vertically differentiated social classes. This is the city you get to know in a linear story, and I must admit it enthralled me. I was fascinated not just by the orgy of visuals and the perfectly built cyberpunk environment, but everything else that strengthens these. You continuously get information about this brand new world in which guns are banned, mammoth corporations and “freely” elected dictators rule, the middle class vanished, and memories worth more than gold. The main elements of every action-adventure game are atmosphere, game mechanism and combat. I would not write more about the world setting, because I would only go into raptures over it, because the atmosphere, let’s say, carries the whole game on its back. Of course, the visuals are greatly supported by the eerie music of Olivier Deliviére, and I felt that every design element is on its proper place. Bad criticism the game received was mostly about the mechanism. It got lots of cold; in a linear story you travel between battle scenes by unmissable platform jumps, and combat almost always means fighting against more than one enemies. But I ask: Really? Are these the biggest problems? How much games do have the same mechanism? OK, you need no dexterity for climbing walls, and that means you get help in continuing the story. Platforming is simply not important here; in my opinion, it...

Emlékek tengerén

Emlékek tengerén

2015. ápr. 8.

Ha nem lett volna George Orwell és az 1984, akkor sok másik műalkotás sem születhetett volna meg. Bradbury: Fahrenheit; Lem: Éden; Terry Gilliam: Brazil; David Bowie; Eurythmics – a teljesség igénye nélkül. Ja, és persze ott van még a Remember Me videojáték. Jean-Maxime Moris, a játék kreatív igazgatója elmondta egy interjúban, hogy eredetileg a globális felmelegedés témájával akartak foglalkozni egy tengerparti városban, de végül inkább (nem így fogalmazott, de akár ki is mondhatta volna) megújították a cyberpunk műfajt. Az 1980-as évek technológiai alapjaira született cyberpunkot nagyjából ráigazították a 2010-es viszonyokra. A stílusjegyek nagyon határozottak. Neo-Párizs akár Night City is lehetne az óriási holoreklámokkal, a térfigyelő drón kamerákkal, a kiber-rendfenntartókkal, és a vertikálisan megkülönböztethető társadalmi osztályokkal. Ezt a várost járhatjuk be egy meglehetősen lineáris történeten belül, és be kell valljam, hogy lenyűgözött. Nem csak a látványorgia, a tökéletesen felépített cyberpunk környezet, de minden más is, ami ezt erősíti. Folyamatosan kapod az információkat erről a szép, új világról, amelyben betiltották a lőfegyvereket, mamutcégek és „szabadon” választott diktátorok uralkodnak, a középosztály eltűnt, és az emlékek többet érnek az aranynál. Minden akció-kalandjáték három legfőbb eleme a hangulat, a játékmenet és a harc. A világképről nem szeretnék többet írni a fentieknél, úgyis csak áradozni tudok róla, mondhatni a hangulat erőfeszítés nélkül elviszi a hátán az egész játékot. Természetesen, a látványt gyönyörűen alátámasztja Olivier Deliviére hátborzongató zenéje, és egyetlen apró dizájnelemet sem éreztem oda nem illőnek. A legtöbb kritikát a játékmenet kapta. Elmondtak róla minden rosszat; a lineáris történet során elronthatatlan platformugrásokkal közlekedsz a harcterek között, ahol mindig többes számban jönnek az ellenfelek. Tényleg ez a baj? Hány ilyen játék van? Az, hogy nem kell nagy ügyesség a falmászáshoz, csak segít továbbhaladni a történetben. Nem fontos játékelem; számomra inkább az az idegesítő, amikor egy-egy nehéz ugrálós résszel megakasztanak a folyamatosságban, értelmetlenül növelik a játékidőt, és úgy érzem, hogy órák alatt alig haladtam egy kicsit a történetben. De mutatok egy másik nézőpontot: nem szokás kritizálni az akciójátékokban felbukkanó RPG-elemeket, sőt, ezek miatt szoktak szerepjátékoknak nevezni egyébként teljesen más műfajú játékokat (például az inkább taktikai kalandjáték Mass Effect 2-t, vagy a hack’n’slash Diablót). Ha ez teljesen elfogadott, akkor miért baj, ha egy történet- és világkép-központú kalandjátékban felbukkan néhány platformer elem? Nem várom...

Metal Gear Solid HD Remastered

Metal Gear Solid HD Remastered

2015. ápr. 5.

It may seem a bit irregular to write about a game pack for consoles on an overly PC-centered site, but there are ports and adaptations, so they are not too far from each other. I started as a PC-gamer,an I still avow myself one, but I never was stuffy enough to hate something just because… Well, you know your reasons. (Haters gonna hate anyway — Garcius) Even in my ancient PC-days certain console games piqued my interest, although I could only dream about them. Then came an age of ports (Resident Evil, Silent Hill, Metal Gear Solid, Final Fantasy 7-8), as well as the age of emulators. I would say there is no console emulator on PC I did not try. I grew up on classic PC games, but I was always seeking the extraordinary, and I was not interested only in PC games but Video Games in general, so I evidently got into the world of consoles too. To sum it up, I know almost everything from the ancients like C64, Amiga and Atari, through NES and N64 to PS2, Xbox360, PSP, Gameboy, DS, etc. Well, consoles was always ruled mostly by the Japanese game market with two main streams. There are the brain damaged stuffs made only for Japanese people, and it is not a shame that they rarely appear elsewhere than East. And there are the big shots made for a western audience, for example the rightly appreciated Metal Gear (Solid) series. When I tried Metal Gear Solid on PC (I played it through in 3 sessions), I decided I will never write console games off. Look, MGS1 was a console game, and it was ported to PC only because of its great success. This article gives an overview of a game pack that can force whole planetary systems to their knees. The Metal Gear Solid HD Collection contains three full game giants with more than 100 hours of gameplay in each of them. They are excessively meaty, and till now, they were not available for such console big boys as Xbox360 and PS3. But how this HD-thing made the grade? There were really screwed up setups like the Silent Hill...

Metal Gear Solid HD-felújítások

Metal Gear Solid HD-felújítások

2015. feb. 20.

Kissé rendhagyónak tűnhet, hogy egy konzolos játékcsomagról írunk egy javarészt PC-s oldalon, de a két platformtípus közötti átiratok és portok is részét képezik a PC-s játékvilágnak. Én is PC-s játékosként kezdtem, és ma is annak vallom magam, de sohasem voltam olyan begyöpösödött és morcos, hogy csak azért utáljak valamit, mert… legyen bármi oka. (És a GD maximálisan támogat ebben — Garcius) Már ős PC-s koromban is érdekeltek bizonyos konzolos játékok, bár egy ideig csak álmodoztam róluk. Végül csak eljött a portok kora (Resident Evil, Silent Hill, Metal Gear Solid, Final Fantasy 7-8), illetve az emulátorok kora is. Szerintem nem létezik olyan konzol-emulátor, amit nem próbáltam ki. Klasszikus PC-s játékokon nőttem fel, de mivel abban is mindig a különlegességet kerestem, illetve mert nem a PC-s játékok érdekeltek, hanem maga a Videojáték, törvényszerűen megismertem a konzolok világát is. Mindent összevetve, majdnem mindent ismerek, kezdve a C64, az Amiga és az Atari ősöktől a NES-en és az N64-en keresztül egészen a PS2-ig, az Xbox360-og, a PSP-ig, Gameboyig, és a DS-ig… A konzolokat mindig is jobbára a Japán piac, a japán játékok uralták, ebből is két fő csapásirányt lehetett (és lehet máig is) megkülönböztetni. Vannak a csak japánoknak készült, agybeteg cuccok, amelyek csak ritkán jutnak el nyugatra, és az alapból nyugatra szánt nagyágyúk, amilyen az azóta minden részével újra és újra méltán világhírűvé váló sorozat, a Metal Gear (Solid)! A Metal Gear Solid volt az a játék, amit (3 ülésből végig vittem) PC-n kipróbálva eldöntöttem, hogy sohasem fogom leírni a konzolos játékokat. Hisz az MGS1 is az volt, és csak az óriási sikerre való tekintettel portolták PC-re. A cikk egy olyan csomagot vesz górcső alá, amellyel bolygórendszereket lehetne térdre kényszeríteni. A Metal Gear Solid HD Collection 3 teljes értékű játékóriást tartalmaz, három egyenként akár 100 órás játékidőt is adó, rendkívül tartalmas játékot, amelyek eleddig egyáltalán nem voltak elérhetőek a nagyfiúsabb konzolokra, azaz xbox360-ra és ps3-ra. Na, de sikerült-e ez a HD-dolog? Merthogy bizony szépen el lehet baszni, gondoljunk csak a Silent Hill HD kollekcióra, ami esetlenségével és rondaságával nem csak kiásta a széria két klasszikus részének sírját, de az újraszinkronizálással meg rá is köpött egy jó nagyot. Szóval, érdemes szkeptikusan állni általában az egész remake-reboot forradalomhoz, legyen szó...