2014. jan. 14.

Szinte biztos, hogy nem alszunk el a volánnál, ha zombierdőn kell átszáguldanunk, és halomra trancsírozni az utunkba kerülő, agyatlan élőholtakat. Ha ehhez társul egy széles autó- és fegyverválaszték mellett tucatnyi fejlesztés is, akkor szinte biztos, hogy a casual kategóriába sorolt lengyel játék hosszabb időre is leköthet. A recept egyébként baromi egyszerű: végy egy felülnézetes autóversenyt, pakolj a kocsikra fegyvereket, az utcákat tömd tele rád vadászó élőholtakkal, mindezt tápold fel egy jó fizikai motorral — nVidia Physix — és bőven engedd fel vérrel! Így született meg a Zombie Driver, melyet a nagy zombimánia közepette fenntartásokkal kezeltem, de be kellett látnom, hogy az EXOR játéka több mint egy újabb, a Left 4 Dead óta fellendült zombi őrületet meglovagoló sallang. Az EXOR Studios eredetileg modder csapatként kezdte. Az első Half–Life 2 teljes konverziójuk, a D.I.P.R.I.P. nem nevezhető átütő sikernek, ugyanis ma már nagyon kevesen játszanak az egyébként a Hard Truck Apocalypse-re hajazó online lövöldével. Igen, a Die In Pain Rest In Peace-ben különféle terepjárókkal és kamionokkal kellett kocsikáznunk és robbanásig lőni egymást a járgányokra erősített fegyverek segítségével. Igazából ez az alapfelállás a Zombie Driver esetében sem sokat változott. Egy igazi agyatlan kikapcsolódáshoz teljesen megfelel a játék. Már a L4D-nek és a többi zombis őrületnek sem volt különösebb sztorija, nem is ezért szerettük meg őket, így nem meglepő, hogy a Zombie Driver is elintézi pár percben az előzményeket. Adott egy város, ahol csúnya titkos katonai kísérleteket végeztek, ám szokás szerint valami hiba csúszott a számításokba, s egy robbanás következtében felszabadult mérges anyag hatására a város teljes lakossága zombivá változott. Nekünk még épp időben sikerült meglépnünk a fertőzött városból az ütött – kopott sárga taxink segítségével. Közhelyes az egész, de a bevezető videó, melyben ezt elmesélik, egészen egyedire sikerült. Nem kell epikus 3D mozira gondolni. Az intro képkockái rajzok és festmények, melyek alakjai és a tárgyak külön lapokon, kivágott kartonlapokra emlékeztető rétegeken jelennek meg. A rövid bevezető ilyetén megvalósítása máris ad egy egyedi ízt és hangulatot a Zombie Drivernek. Hiába sikerült megmenekülnünk, a katonaság túl elfoglalt ahhoz, hogy a még megmaradt civileket kimentse. Nekünk meg van egy jó verdánk, taxis és zombitrancsírozó tapasztalatunk, így ránk esik a választás, hogy segítsünk a város evakuálásában. A küldetésekről hosszú leírást kapunk, melyeket...

2014. jan. 14.

Azok mi vagyunk, legalábbis ha elkezdünk játszani a Steam-exkluzív zombiírtó őrülettel, a független DiezelPower Nation Red játékával. Igen, ez a játék több mint egy casual ökörködés, véleményem szerint hosszú távon erős agykárosító hatásai lehetnek. Ettől függetlenül egy baromi élvezetes mókáról van szó. Kezdjük a játék alaptörténetével, melynek ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy élvezni tudjuk a zombivadászatot. Szóval… itt a vége, fuss el véle. Na jó, nem gonoszkodunk, de valóban, kit érdekel az a kétsoros történet, hogy 1977–ben zombik szálltak meg egy arizoniai kisvárost, majd a hatóságok nagy nehezen visszaszorították őket, és mikor 30 év elteltével minden nyugisnak tűnt a vidéken, egy kamionos belefut egy több ezer fős zombisorfalba az arizoniai országúton, a zombik pedig láncfűrésszel, uzival és egyéb finomságokkal felszerelkezve nekirontanak szegény sofőrünknek. A Nation Red egy iszonyatosan felpörgetett aréna harc, melynek keretein belül egymagunk vagyunk kénytelenek szembeszállni több száz ránk rontó zombival, mindezt felülnézetben. Egyszerűnek tűnik, de azonkívül, hogy egerész kezünk hamar bedurranhat, egy minimális agymunka és taktikai érzék sem árt a sikeres akcióhoz. A minket bekerítő zombik kiirtásához tucatnyi fegyver és power-up áll rendelkezésünkre, melyeket a gép időnként ledob a pályára. Tényleg széles a választék, ugyanis lángszórótól a Magnumon, furkósboton és különféle puskákon keresztül az AK47–ig rengeteg típus szedhető fel. Egyszerre persze csak egyet használhatunk, és amelyik tetszik, de nem szeretnénk lecserélni, azt akár rögzíthetjük is. Fantasztikus látvány, mikor a gépágyúnk sorozata nyomán egyszerre 10–20 zombi terül el a képernyőn hatalmas vérfoltokat és cafatokat hagyva maga után. Egyszerű, mint a favágás. A power-upok pedig olyan felszedhető cuccok, mint az önműködő gépágyú, turbina, láthatatlanság, stb, melyek azonnal működésbe lépnek, de csak egy meghatározott ideig üzemelnek. A minimális taktikai érzék ahhoz kell, hogy jól válasszuk meg a szintlépéskor választható képességeinket. Idővel rájövünk, hogy a puszta fegyver nem sokáig véd meg minket a hordákkal szemben, így bizonyos számú zombi likvidálása után szintet lépünk, majd választhatunk a rendelkezésre álló képességek közül, melyek néhány kivételével végig aktívak maradnak egészen halálunkig. Ilyen fejlesztések lehetnek a regenerálódás, teleportálás, gyorsabb tüzelés, aknatelepítés, stb. Ezek a fejlesztések pedig az újabb szintlépésekkor továbbfejleszthetők. Nagyon sok beteg dolog történhet a képernyőn. Mondjuk aktiváltam a pályán egy Rammert (légkalapács, csak nem törni, hanem útfelületet paskolni szoktak vele), amely magához vonzza a zombikat, majd közéjük dobok...

Miért nem költök flipperjátékra? Nagyon egyszerű; emulátorokat használok, s mióta a PC világában feltűnt két teljesen ingyenes asztalkészítő program, amely egyben emulátor is, tényleg semmi értelme pénzt kidobni bolti flipperekért. Bár valójában nem vagyok egy nagy flipperjátékos, ami a valós asztalokat illeti, a digitális számítógépes asztaloktól viszont volt olyan időszak, hogy teljesen becsavarodtam, s még élveztem is. Kezdjük az elején! Anno a 90-es évek elején volt egy neves fejlesztőcég, a Digital Illusions, amely Amigára, majd később PC-re is adott ki ma már legendás flipperjátékokat. 3D híján akkor be kellett érnünk a gördülős sík asztalokkal, de ez akkoriban egyáltalán nem volt zavaró. A Digital Illusions Pinball Dreams 1 (a 2 rossz volt), Pinball Fantasies majd az utolsó játékukban, a Pinball Illusionsben szereplő asztalaik egyenként mind profi, élvezetes és hangulatos flipperek voltak, saját sztorikkal, kombókkal, designnal, egyszóval non plus ultra asztalok voltak. Összeültünk páran a haverokkal, testvérekkel, és felváltva próbáltuk megdönteni egymás rekordját, majd idővel megszerezni a champion címet. A végére már szinte minden kombót fejből vágtunk, az asztalokat pedig úgy ismertük, mint a saját tenyerünket. Aztán véget ért a DOS kora, én pedig lassan eltávolodtam a flipperektől. Mígnem durván három éve eszembe nem jutott a jó öreg Fantasies egyik kísértetes asztala, a Stone & Bones. Akkoriban tűvé tettem a netet egy modern átiratért, de nem találtam semmit, csak a DosBox változatot, majd később ismét elkapott a hangulat, és nekiestem a Google-nak. Így találtam rá a Future Pinballs emulátorra. Nagy örömömre a letölthető asztalok között ott figyelt jó pár klasszikus Digital Illusions asztal is. Egy bizonyos Christopher Leathley hivatásos programozó áll a projekt mögött. A retro játékok nagy rajongójaként már több amiga/dos játékkal és emulátorral is előállt, mígnem a flipperek mellett tette le a voksát, és megalkotta a Windows platformokon futó Open GL alapú flipperkészítő programját, a Future Pinballt. Az FP ennél jóval több, hiszen a programmal készített asztalok mind játszhatóak, és hatalmas közösségi oldalak alakultak meg, ahol programozók, villamosmérnökök gyártják sorozatban a flippereket. Nekünk semmit nem kell tennünk, csak ellátogatni a http://www.futurepinball.com/ címre, letölteni a szoftvert, és jöhet az asztalvadászat. Mivel több száz asztal közül választhatunk, így akadnak köztük kevésbé profi, elnagyolt és csúnya asztalok is, melyek rosszabb esetben játszhatatlanok is lehetnek. Ezért szeretnék kezdésnek...

Egyedülálló stratégiajátékkal jelentkezett a szíriai Afkar Media. Ki gondolta volna, hogy az iszlám világ is beszáll a játékiparba? Az Al-Quraysh névre keresztelt játék nem titkolt célja, hogy megértesse, megismertesse az ókori/kora középkori arab világot a nyugati játékosokkal. Az Afkar játéka az iszlám világ első 100 évét taglalja olyan nemzetek szemszögéből, mint a perzsák, a beduinok, a rómaiak és az arabok. Olyan neves, legendás hősök tűnnek majd fel a játékban, mint Khaled Ibn Waleed, a legyőzhetetlen muszlim harcos, aki egyetlen csatát sem veszített. A játék készítői külön kiemelik a hivatalos honlapon, hogy semmilyen burkolt vagy közvetlen politikai célzat nem vezérelte őket a játék megálmodásakor, csupán szeretnék, ha végre a nyugat is megpróbálná megismerni, megérteni a korai arab mondakört és világot. Segíteni szeretnénk a nyugatnak megérteni a kelet kultúráját. Meg szeretnénk mutatni, hogy bizony itt egykor fenséges civilizációk épültek és uralkodtak. – mondta Radwan Kasmiya, az Afkar Media munkatársa, majd folytatta: – Akkoriban ésszerű törvények uralkodtak, rend volt, s ez tette lehetővé hogy ezek a korai birodalmak sokáig fennmaradjanak, és a nyugati világ elfogadja őket. A honlapon szereplő bevezetővel ellentétben, a röpke interjúban már más szálakat is pedzeget Radwan Kasmiya — megjegyzem, jól teszi — miszerint: „A piacot uraló játékok nagy része arab és iszlámellenes. Az arab játékosok sokszor rá vannak kényszerítve, hogy olyan játékokkal játszanak, melyekben saját kultúrájuk és hitük ellen kell fellépniük. Egy fiatal arab gamer ilyenkor gyakran érzi magát bűnösnek… Mi mégsem egy olyan játékot kreálunk, amely mindezt a visszájára fordítaná, s a játékosoknak a nyugatiakat kellene aprítani arab harcosaival.” A Quraysh jelenleg az első és egyetlen teljesen arab stratégiajáték. A játék során bepillantást nyerhetünk majd a korai arab világba, mikor az első muszlim civilizációk születtek, mindezt egy bizánci tisztviselő, egy perzsa szerzetes és egy barbár törzsfőnök szemszögéből élhetjük át. Az Afkar Media nagy hangsúlyt fektet majd az oktató részre is, miszerint ne csak egy szimpla stratégiát, hanem egy komplett történelmi oktató játékot is kezébe vehessen a nyugati gamer. A játékmenet a megszokott valós idejű stratégiák vonalát fogja majd követni, 4 nagy küldetés, négy nemzet, több mint 30 pálya, tucatnyi frakciófüggő épület és katonai egység várja majd a harcos kedvű játékosokat. Aki közelebbről szeretne megismerkedni a játékkal, látogassa meg a hivatalos honlapot ide...

A 2007-ben debütált és több díjat is besepert The Witcher c. szerepjátékot igazából nem érheti rossz szó. A lengyel CD Projekt RED első fejlesztése nagy lökést adott a CRPG világának. A műfaj rajongói örömmel konstatálhatták, hogy a sok felületes MMORPG és a tömeghentelésre kiélezett üres akció-RPG-k mellett korántsem halott a klasszikus számítógépes szerepjáték, és vannak még stúdiók, akik a fentebb említett agyatlan, „szerepjátéknak” tituált játékokkal szemben némi értéket is képesek felmutatni. A The Witcherrel visszatért a klasszikus CRPG fogalma a köztudatba, ahol a döntéseid befolyásolhatják a történetet, amelyben nem a szokványos „hozd ide” vagy „öld meg” küldetések a legfontosabbak, az NPC-k élnek, emellett szinte minden egyes pixelnek és algoritmusnak jelentősége van. És a világ, amelyben kalandozhatunk, komplexitásával, ötletességével, hangulatával hónapokra elvarázsolhatja a játékost. Szóval, aki meggyőződéssel kijelenti, hogy amit a lengyel CD Projekt alkotott 2007-ben, az egy nulla, hack’n’slash, valószínűleg em jutott túl a tutorialon, vagy csak Yahtzee Zero Punctuation videóismertetőjéből tájékozódott! (Meg kell jegyeznem, bírom a manuszt, szóval nem akarom támadni.) Most gondolom felteszitek a kérdést magatokban, hogy ezek után, hogy egy bekezdésen keresztül tömjénezem a The Witchert, akkor miért is „Kiábrándító játékelemek” a cikk címe? Nagyon sok apró fejlesztőcég készített már ötlettelen, fantáziátlan ultragagyi szerepjátékokat. Egy jó szerepjátéknál szerény véleményem szerint elengedhetetlen a játék alapjául szolgáló fantáziavilág egyedisége és hangulata. Pl: A Bethesda által kreált környezet a Morrowind vagy épp az Oblivion esetében, mind a mai napig etalon a CRPG-k között. A The Witchernél sem volt ezzel gond, hiszen a lengyelek számára adott volt egy szláv mesevilág alapjaira épített fantáziavilág, amelyet a többszörösen díjazott és kitüntetett, világszerte elismert lengyel író, Andrzej Sapkowski teremtett meg évekkel korábban! Jómagam is olvastam tőle, és hamar felkúszott a kedvenceim listájának tetejére. (Itt meg kell jegyeznem, Tolkienen kívül más fantasyt nemigen tartok többre, holmi szerencsétlenkedésnél. Nálam inkább Bohumil Hrabal az alap!) Mindezt a világot és hangulatot a játék fejlesztőinek nagyon jól és hitelesen sikerült visszaadniuk. A The Last Wish című könyv befejeztével ez a véleményem meg is erősödött. Mégis hihetetlen, hogy egy ilyen RPG, melynek ennyire kidolgozott és fantáziadús háttere van, megengedhet magának egy olyan bődületes közhelyt, mint amit a CD Projekt beletett! Ezt elnézem egy egyébként is bugyuta Heroes of Might & Magic sorozatnak, vagy egy...