Először is kezdjük az elején, avagy hogy miért nem játszok valós idejű stratégiákkal. A Total Annihilation valaha nagy kedvenc volt, de ma már valahogy egyáltalán nem szórakoztat az a játékmenet, amikor minden pálya elején felépítjük ugyanazt a bázist, kifejlesszük ugyanazokat a technológiákat, majd lerohanjuk ugyanazokat az ellenfeleket, és a következő pályán pedig megint kezdhetjük elölről, megismételve ezeket az állomásokat. Miután az RTS játékok 90%-a az 1992–ben megjelent Dune 2 óta erről szól, nem csoda, hogy meguntam ezt a műfajt. Most mégis rászántam magam egy távolról elképesztően közhelyes játék tesztelésére, amely a közelebbi ismerkedés során ugyan kitárulkozott annyira, hogy értékelni tudjam az RTS szabványoktól való elrugaszkodását, ám hosszú távon sajnos ez a játék sem mutatott többet a többi tucatstratégiánál. A Fantasy Wars és az Elven Legacy után vált egyre szimpatikusabbá az orosz 1C többnyire fiatalokból verbuválódott különálló fejlesztőgárdája, az Ino-Co, hiszen ez a két körökre osztott stratégia rendkívül élvezetes játékmenettel, kidolgozott szabályrendszerrel és szép grafikával büszkélkedett. Az Ino-Co, a kétségkívül erős debütálás után, mikor már úgy érezték, hogy van elég tapasztalatuk a fantasy stratégiák világában, nekiláttak egy régi klasszikus, a 2000-ben debütált Majesty – The Fantasy Kingdom Sim feltámasztásának. Ahogy a bevezetőben utaltam rá, nem egy szokványos RTS-ről van szó. Egy egészen bájos, és mókás intro után szembesülünk vele, hogy bizony itt nem kell véresen komoly fantasy világra számítanunk, sőt, már-már paródiának is beillik a Majesty 2: The Fantasy Kingdom Sim alaptörténete. Az Ardania névre keresztelt világban ugyanis minden király hősként halt meg, minden király legyőzött valami gonoszt, amivel kiérdemelhette a nép csodálatát. Mivel nagyon sok királya volt már a birodalomnak, így gonosz sem maradt a föld színén. Itt a bökkenő, ugyanis az éppen uralkodó Leonard királynak már nem maradt ellenfél, így attól rettegett, hogy belőle nem lehet hős. Ezért összehívta a palota varázslóit, és megidéztetett velük egy borzalmas, pokoli démont, hogy azt legyőzhesse. Sajnos a démon túl erősnek bizonyult, így trónfosztotta Leonard királyt, Ardania pedig káoszba borult. Szerencsére bennünk, játékosokban folyik a királyi vér, és utolsó reménysugárként egyedül nekünk van lehetőségünk szembeszállni a démonnal, és visszaszerezni Ardania trónját. Az előtörténet adott, a közel 20 küldetés is hasonlóan mókás és parodisztikus jelleggel bír, amelyet nagyban alátámaszt udvari tanácsnokunk szövegelése és útbaigazítása is. A Majesty 2-ben...

2014. jan. 19.

Történt 2008 elején, hogy az Elder Scrolls rajongói oldalamegyik fórumozója felhívta a figyelmem egy játékra, amelyben végre lóról is lehet harcolni. A lovak pedig végre nem olyan bugyuta, mihaszna állatok, töltelék játékelemek mint anno az Oblivionban voltak. Ez a játék nem más, mint a kezdetben garázsprojektnek indult Mount & Blade, a török TaleWorldstől. Teltek-múltak a hónapok, és a játék egyre jobban rabul ejtett. A hangulata, a csaták ereje és érzete miatt az ember hamar ráérzett a virtuális középkori zsoldos és szerencsevadász szerepére. Azonnali licencrendelés, és hosszú-hosszú nyílt béta teszt, véget nem érő kalandozások Calradia földjén. Minden hónap végén vártuk az új javítást, az új bétát, mígnem egyszer csak a kegyes svéd kiadó, a Paradox Interactive ki nem jelentette, hogy a nyílt béta teszt leállt, és készül az 1.0-ás verzió, amely már hivatalosan is az ő kezük alatt, még 2008 őszén a boltok polcaira kerül! Itthon ugyan csúszott a kiadás, de amit a CD Projekt honosítói, tervezői letettek az asztalra, az kárpótol mindannyiunkat. A játék egyedülálló és egyben hiánypótló is. A török TaleWorlds nem mást, mint a középkori talpas és lovasharc szimulációját tárja elénk. Vége az értelmetlen, belsőnézetes, agyatlan csapkodásnak, az életerő növelő alkimista-löttyöknek, az elkoptatott fantasy környezetnek. Itt csak mi vagyunk, a harcos, a fegyverzete és a lova. A játék előrehaladtával pedig hűséges zsoldosaink kíséretében, nehéz csatákon, ostromokon, portyákon keresztül szerezhetünk hírnevet, birtokot, elismerést és nemesi rangot. Mielőtt viszont nekivágnánk kalandozásainknak a M&B világában, meg kell alkotnunk karakterünket. A játék — a szimuláció mellett — nagyon jól kidolgozott karakterfejlődési rendszerrel készült. Vannak alap adottságaink mint az ERŐ, AGILITÁS, INTELLIGENCIA és a KARIZMA. E négy jellemzőnk nagyban meghatározza képességeink fejlődését, melyek egyaránt lehetnek közvetlenül a harccal összefüggő képességek, vagy speciális képességek, mint hadmérnökség, nyomolvasás, orvoslás, kereskedelem, oktatás, stb. Ez utóbbiak hatással vannak az általunk vezetett seregre is. Például minél magasabb az orvoslási képességünk, annál rövidebb idő alatt épülnek fel sebesült katonáink, vagy ha jó oktatók vagyunk, seregünk tagjai naponta kapnak tapasztalati pontokat, ezáltal gyorsabban fejlődnek. Képességeink tovább oszlanak, ugyanis van külön fegyverismeret. Ez utóbbi majdhogynem az összes középkori fegyvernemet magába foglalja, a zúzófegyverektől egészen a lovasíjászatig. Az már csak rajtunk áll, hogy mely harcmodort szeretnénk fejleszteni, melyiket érezzük inkább magunkénak. Szintén be kell állítani, hogy...

2014. jan. 15.

2007-ben egy egészen élvezetes, mi több, hiánypótló alkotással rukkolt elő az orosz 1C Company. Az Ino-Co fejlesztette Fantasy Wars, bár kirobbanó népszerűségre nem tett szert, mégis felrázta egy kicsit az időközben Heroes of Might Magic dagonyába süppedt körökre osztott stratégiai játékok világát. A Fantasy Wars bizony sokkal inkább hajazott az olyan komolyabb taktikai és stratégiai játékokra, mint a legendás Fantasy Generals vagy a Warlords szériák. Ergo; egy lényegesen komolyabb, taktikusabb és egyben nehezebb játékmenettel lepte meg e műfaj rajongóit. A Fantasy Wars kifejezetten pozitív kritikát kapott itt a GameDroidon. Nem nagyon volt mibe belekötni! A 2007-es orosz alkotás kétségkívül megállta a helyét, így nem is csoda, hogy az 1C folytatásra adta a fejét. Így jelenhetett meg 2009 késő tavaszán az Elven Legacy, Európában a Paradox Interactive gondozásában. Ami azt illeti egyáltalán nem voltam besózva, hogy vajon mikor jön már a várva várt folytatás. Ahogy megjelentek az első képek, videók, egyre inkább szembetűnő volt, hogy szó sincs itt a korábban meghirdetett Fantasy Wars kettőről, ez egy az egyben a Fantasy Wars lesz, új küldetésekkel, és ezúttal Elven Legacy néven. Ezzel nem is lenne baj, de gyakorlatilag két év elteltével ennyire jutottak az Ino-Co-nál, hogy címet, egységeket és küldetéseket cseréltek, majd kiadták ugyanazt, mint 2007-ben? Khm, lehet ilyen esetekben kellene DLC-kel kijönni, és nem pedig „rimékelni” a saját játékukat… Mindenesetre ez a rövid bevezetőm senkit se tántorítson el a játéktól, hiszen minden pozitívum, amely meg volt az elődben, az ugyanígy megtalálható az Elven Legacyben is. Fanatikus stratégák és TBS rajongóknak pedig ugyanúgy kötelező darab, mint a Fantasy Wars, főleg, hogy a fantasy környezetbe bújtatott TBS hadszíntér a Heroes V lecsengésével nem több, mint egy sivár csatamező az ütközet után. Nézzük, mi változott az elődhöz képest! Semmi! Itt a cikk vége, lehet olvasni a Fantasy Wars ismertetőt! 😀 Na jó, nem, azért pár dologba belenyúltak az Ino-Co programozói, és ezek az apró változtatások csak a játék élvezhetőségén javítottak. Szóval minden tekintetben pici, de pozitív előrelépések történtek. De kezdjük a feketelevessel! Sajnos ezúttal sincs választási lehetőségünk, hogy melyik fajjal szeretnénk elkezdeni a játékot, szóval, ha valaki az emberekre kíváncsi, akkor előbb kénytelen végigvinni az elfek, azután az orkok küldetéseit. Világéletemben utáltam ezt a trendet, miért kell rögtön a...

Vannak játékok, melyekre azt mondják, megérik a pénzüket, érdemes megvenni. Nos, a Frictional Games üdvöskéje a Penumbra sorozat következő tagja, a Black Plague pontosan ebbe a kategóriába tartozik. Főleg hogyha a teljes egészében magyar nyelvű verziót vesszük meg a játékból, ami azt jelenti, hogy nem csak a menü és a kezelőfelület lesz magyar nyelvű, hanem a szinkronhangok is, köszönhetően a CD Projektnek. A Penumbra első része is igen jól sikerült, és ekkor még enyhén fogalmaztam, ráadásul viszonylag nagy sikert aratott, pedig különösebb hype nélkül került a boltok polcaira. Ugyan kissé kétes fogadtatásban részesült, mégis inkább a pozitív hangok voltak túlnyomó többségben. No, a második rész majd’ minden tekintetben übereli az elsőt. Most megpróbálom egy kicsit górcső alá venni a gamát és lássuk miben is áll ez a játék, mit sikerült jól megvalósítani, és mi az amit újfent nem sikerült kijavítani… Nem (?) jutunk egyről a kettőre A játékra a rendkívül élethű fizika, a mostani korhoz viszonyított- elfogadható grafikai engine, és a megannyi nehéz fejtörő jellemző. Az első részben már megismerkedhettünk a játék fizikai valójával, vagyis szembesülhettünk azzal, hogy a 4 svéd egyetemista srác milyen profi munkát is végzett a fizika tekintetében, hiszen minden tárgy úgy tört, esett, robbant mint a való életben. Nos, a Black Plague-ban sincsen ez másképpen, és a fejlesztők visszanyúltak a „régi” recepthez, ami talán nem túlzás azt mondani, a játék és így a sorozat védjegyévé is vált. Sajnos úgy tűnik az is kezd a sorozat védjegyévé válni, hogy a fejlesztők nem túl hosszú játékidőt biztosítanak a gamereknek. A másik kissé kifogásolt pont a grafika, ami ebben a részben sem veri oda meg vissza a Crysis-t és elsőre kicsit talán bántó lehet, hogy még 1280×1024-en sem olyannyira kimondottan szép a játék, de azt gondolom és tapasztaltam is, hogy a játékélményből nem von le semmit, és kis idő múltán már oda sem fogunk figyelni erre a kis apróságra. Ami még megint könnyet csalt a szemembe, az a karakterek kidolgozása, és a karakteranimáció volt. Sajnálatos és érthetetlen módon ezen megint nem javítottak és van, hogy inkább vicces, megmosolyogtató egy szörny, mint ijesztő. Ugyan nem ez a jellemző, de előfordulhat. No, most hogy kicsit bántottam a játékot, igyekszem elsorolni a pozitívumokat is, hiszen ilyet...